VI. kerületi állami főreáliskola, Budapest, 1921

IV. Iskolánk az 1921-22. évben

■ If Iskolánk az 1921-22. iskolai évben. 1. Az év története. Évek sora után először jelenthetjük, hogy az iskola" évet a rendes időben kezdhettük meg és minden hosszabb, kényszerű szünet nélkül fejezhettük be az előirt időben. A hosszabb és rendszeresebb tanítási idő nagy segítségünkre volt abban, hogy a régi iskolai állapotot tanulmányi és fegyelmi tekintetben jelentékeny lépéssel megközelíthessük. Az iskolai évet a rendes időben, augusztus 30-án nyitottuk meg s zavar­talanul tanítottunk junius 14-ig. Az összefoglalásokat junius 19—24. napjain tartottuk meg ; junius hó 27-én volt befejező iskolai ünnepünk s az évet junius 29-én fejeztük be ünnepélyes Te Deummal. 2. Változások a közoktatási kormányban. A Kormányzó Ur Őfőmél- tósága vall. és közokt. miniszterré gr. Klebersberg Kunó-t nevezte ki. 3. Személyi változások a tanári testületben. Ez évben nyugalomba helyeztettek, teljes szolgálati idejök kitöltése után: dr. Szigetvári Iván és Nyers Károly r. tanárok ; a VII. kér. Szent István főgimnáziumhoz áthelyez­tetett dr. Kottász József r. tanár, a VII. kér. Madách Imre főgimnáziumhoz pedig Dapsy László r. tanár. Uj tagokul a következőket helyezte a minisz­térium az iskolához: Sándor Venczel-t, a kassai m. kir. áll. főreáliskola mene­kült igazgatóját, Szabó Kázmér újpesti áll. főgimn. tanárt és Bátor Pál VII. kér. Szent Isván főgimn. r. tanárt. . 4. Tanulmányi és fegyelmi állapot. A regenerálás nehéz és lassú menetű munkáját folytattuk ez évben is. Ha távol is állunk még attól, hogy tanulóinknál a békeidőbeli szorgalomról, vagy viselkedésről szólhatnánk, de megállapíthatjuk, hogy a tavaly már megindult javulás ez évben nagy lépések kel haladt előre s már nem sok a pótolni való. Elsőrendű fontosságúnak tartottuk, hogy fiainkban megerősítsük, ahol nem lett volna, beleoltsuk azt az érzést, hogy hazánk minden kicsiny és felnőtt fiának egyetlen célja a kereszténység erkölcsi alapjaira helyezkedő integrális Magyarország felépítése. Ennek a célnak szolgálatába állítottuk minden erőnket s értettük 'meg a fiatalsággal, hogy ebben az országban csak annak lehet jövője, aki ezt a célt szolgálja. A tudatos munkára, tettekre kész magyar érzés meggyökereztetésére min­den alkalmat felhasználtunk. Ezt a célt szolgálták ünnepélyeink; erről szólt az., igazgató minden alkalommal az ifjúsághoz. Állandó mementóul ott van folyosó­inkon és minden termünk falán a magyar Hiszekegy s tornatermünk szembe­tűnő helyén az elszakított részek porszemeit őrző bulla. A v. k. minisztérium rendelkezéseinek tettünk eleget, mikor a csecsemő­védelem, a madarak és fák kímélése, az állatvédelem fontosságára, az alkohol káros hatásaira tanításban és külön előadásokban kioktattuk tanulóinkat. Komolyan kezeltük a fegyelmi ügyeket. Az ifjúsággal való szeretetteljes bánásmód mellett alapelvünk volt, hogy minden tanulónknak meg kell tanulni, mi a fegyelem, mi a tekintély tisztelete, mi az elöljárókkal szemben való föltétien tisztelet és engedelmesség. Megállapíthatjuk, hogy ez évben e tekin­tetben — néhány szórványos esettől eltekintve —nagyobb panaszra nem volt okunk. A fegyelmetlenkedő tanulókkal szemben minden esetben szigorúan jártunk el. A tanítás eredményesebbé tétele végett ez évben is több tanulmányi kirándulást rendeztünk. Tanári vezetés mellett elvittük egyes osztályok tanulóit IV.

Next

/
Thumbnails
Contents