VI. kerületi állami főreáliskola, Budapest, 1921
II. Iskolánk múltja
4 Iskolánk múltja. A budapesti VI. kér. állami főreáliskola az 1890/91. tanévben vált ki az V. kér. áll. főreáliskolából, ez évben az I.—II. osztállyal Hofer Károlynak, az V. kér. áll. főreáliskola igazgatójának vezetése alatt. Elhelyezést a Lovag-utca 18. sz. a. házban kapott. Következő évben önálló igazgatója lett a nagynevű Mauritz Rezső személyében. Mennyire szükség volt ez uj intézetre, elég felemlíteni, hogy az I. osztályt mindjárt 1891/92-ben párhuzamosítani kellett; következő évben a II.-at is, sőt 1893/94-ben három I. osztályt kellett felállítani. A kibérelt helyiség pedig csak 4 évig voll elegendő ; 1894-től már a Lovag-utca 19. sz. házat is igénybe kellett venni. Első érettséginket 1898. júniusában tartottuk. Nevezetes változást hozott az intézet életében az 1897. év, amikor is Mauritz Rezső elhunytéval Raj Ferenc lett az igazgató, kinek kiváló vezetése alatt 11 évig fejlődött tovább főreáliskolánk. Uj épületünkbe, mely Alpár Ignác építész tervei szerint készült, 1898/99. tanév elején költöztünk be. Az igazgatói teendőket az 1890/91. évben még Hofer Károly, az V. kér. áll. főreáliskola igazgatója látta el. Igazgatóink voltak : Mauritz Rezső (1891 —1897); Raj Ferenc (1897—1918); Péch Aladár (1918—). Iskolánk eddigi tanárai: Ágotha Imre, dr. Badics Ferenc, Balog Mór, Balogh Miklós, dr. Bauer Herbert, Bittner József, dr. Boreczki Elemér, Borsos Szabó Imre, dr. Brendörfer János, Czógler Alajos, Csillag Vilmos, dr. Csuday Jenő, Dapsy László, Décsi György, id. Dörre Tivadar, dr. Ember István, Fáik Henrik, Faluba János, dr. Gerecze Péter, dr. Haraszti Gyula, Habina János, Halász Gyula, dr. Halász Ignác, Herczeg Antal, Isöz de Chateau d’Oex Emil, Jakab Ödön, Kaczián János, dr. Kara Ferenc, dr. Kelen Ferenc, Kemény Ferenc, Khloyber Lajos, Klimó Mihály, Kocsis Lajos, dr. Kossányi Béla, dr. Krécsy Béla, dr. Lázár Béla, Lichtenegger Béla, Matskássy József, dr. Mauritz Béla, Mauritz Rezső, dr. Mágócsy-Dietz Sándor, Michnay Gyula, dr. Miklós Ferenc, Moravcsik Géza, dr. Morvay Győző, Moussong Géza, Nessel Alajos, Nyers Károly, Obendorf Károly, Oberle Károly, dr. Pápai Károly, dr. Pékár Károly, dr. Perényi József, Petricskó Miklós, dr. Pintér Jenő, Rados Ignác, Schlesinger Sámuel, Schmidt Pál, Schmidt József, dr. Stagl Artur, Streitmann András, dr. Szabó Ernő, Szaffka Manó, dr. Szemere Sámuel, dr. Szigetvári Iván, Szikla Gábor, Szirtes Ignác, Theisz Jenő, Tóth Ferenc, ifj. Ujházy László, dr. Verő Leó, Volenszky Gyula, Wirtschafter Márk, dr. Zimányi Károly. II.