VI. kerületi állami főreáliskola, Budapest, 1914
I. Dr. Gerecze Péter
3 Gerecze Péter ötvennyolcz évet élt (szül. Désen 1856 ■május 23-án, meghalt Pestújhelyen 1914 november 2-án) és ezekből talán csak a legelsők múltak el a gyermekkor vidám gondtalanságával, ötvennek minden napját komoly munka töltötte be. Komoly munka már az elemi iskola padjain. A székely vér, mely ereiben lobogva forrt, mely nemcsak lelkesedni de akarni is tud, már itt kiemelte társai közül. Az eleven eszü, csillogó szemű fiúcska feltűnik tanítójának, az iskola elöljáróinak, hire eljut a püspökig. Fogarassy Mihály erdélyi püspök sokat vár a tehetséges, szorgalmas gyermektől és gondjaiba veszi. Az ő költségén végzi el Szamos- ujváron a gimnázium négy alsó osztályát, majd mint a kath. fiúnevelő intézet növendéke, Kolozsvárott a négy felsőt. Mint gyermek már a maga erejéből él. Apjától anyagiakban nem sokat kapott, de erkölcsiekben annál többet. A lelkid ismeretes, törekvő iparos fia örökölte szülei kötelességtudását, szorgalmát és ez több volt, mint ha arany hegyek jutottak volna birtokába. Ezek elfogyhatnak, amabból bőven osztogatott és mégis maradt elég élete végéig. Azt a munkát, amelyet a kis székely gyerek megkezdett, a tudós tanár folytatta utolsó perczéig, s ekkor sem a fáradtság, hanem az orvul támadó halálos kór szakította félbe. Az önkéntesi év abban az időben a kellemes szórakozás ideje volt a legtöbb fiatalembernek, Gerecze Péter a tanulásra, komoly munkára fordította ezt is. Bécsbe ment, messze földre, idegen emberek közé, fárasz^ több szolgálatra — de itt alkalma volt németül tanulni, és milyen jó lesz ez neki majd, hogy annál többet olvashasson, művelődhessék, alkalom volt múzeumokat, műkincseket látni, -készülni jövendő munkásságára. És kitűzött czélját pillanatra sem téveszti szeme elöl. Nem csábítják a kínálkozó szórakozások, az utczák nyüzsgő embertömegei, a sörházak társas örömei, mindezt alig is látja. Az ö lelkes szeme a távolba néz. Hátra a múltba és előre a jövőbe. Amott a letűnt magyar dicsőséget keresi, fel- lelhető nyomait kutatja, emitt az uj magyar dicsőséget látja ; annak épülő templomaiban gyönyörködik és keresi a téglákat amelyeket majd ö visz oda, ö tesz a helyükre. Nem pajtásaival mulat, hanem a Belvedere, a Harrach 1*
