VI. kerületi állami főreáliskola, Budapest, 1914
II. Isoz de Cháteau d’Oex Emil
14 megbecsülik. Ezeknek megbecsülése Isoz Emilt is felkereste. A Budapesti Kath. Tanáregyesület budapesti körének, a Budapesti VI—VII. kér. Kisdedóvó Egyesületnek választmányi tagja volt, a Circolo Trentano Scientifico Letterario Artistico, mint levelező tagját, aranyérmével tüntette ki. Külön kell megemlékeznünk arról, hogy tagja volt a Magas Német Lovagrendnek. Mert ennek jelvényét és keresztjét soha le nem tette. Látszott, hogy ragaszkodik hozzájuk. Éreztük, hogy ebből a külsőségből nem hiúsága, hanem szive sugárzik felénk. Keresztény szive és mély vallásossága. Nála a vallásosság nem volt póz és nem volt elv, nem volt divat és nem volt jelszó — hanem veleszületett és elmélyített érzés, állandó hangulat. Mint finom aranyköd borult a lelkére és ittatta át egész valóját. Szerénységgé lágyította férfias büszkeségét, keresztényi alázattá fiatal lázongásait. Hány' szór csodáltuk meg, mint szelídül el lassan tekintenének fel' lobogó lángja, mint halkul el hangjában a feltörő szenvedély. Mintha szelíd, fehér kéz érintette volna lelkét, mintha fehér szárnyak hessegették volna el belőle a ragadozó indulatokat . . Nagy hite vitte véghez a csodát, az ég akaratában való meg' nyugvása tette türelmessé, elnézővé, mélységes keresztényi érzése tette enyhe bíróvá mások hibáival szemben és hőssé az igazság utjának keresésében . . . * * * És szelíden ment az utón, mig elszólíttaték róla . . . A csöndes szemlélődés, a halk munka útjáról a szörnyű dördülésektől hangos és vérpermetezte csatamezőkre. Hívta a haza és ő az elsők között volt, kik elindultak .. . Most is szent hittel. Hittel ügyünknek győzelmében, mert a mi ügyünk az igazság ügye volt. Az igazságé, melyet keresett... És ahogy felkötötte kardját, mintha évekkel megfiatalO' dott volna. Délczeg férfiúból rajongó ifjúvá frissült. Az álmok, melyek mindjobban elhalványultak lelkében, ime izzó pirosán támadtak életre. . . Az ideál, melyről annyit ábrándozott egy' koron, eljött érte, vitte magával . . . Hogy sugárzott a szeme, mikor az északi harcztérre indulóban elbúcsúzott tőlünk! Hogy áttüzesedett az arcza, mikor növendékei lelkesen éljenezve sereglettek köréje és tekin' tetük meleg szeretettel simogatta végig délczeg alakját és áhitatos tisztelettel akadt meg főhadnagyi csillagain . . . Akkor a tél búcsúzott tőlünk. Mikorra kinyíltak a tavaszi virágok, ő hagyott bennünket el. Boldogan indult május 19'én
