VI. kerületi állami főreáliskola, Budapest, 1912

II. Az iskolai év története

43 és komoly törekvéssel végzik tanulmányaikat. Három törekvő, jó tanulónk segítségben is részesült. Teki Rezső VII. o. tanuló az Egyesült Budapesti Fővárosi Takarékpénztár 200 koronás ösztöndíját kapta meg; Lillin Károly VI. és Millner Lajos V. oszt. tanulók pedig Budapest székesfőváros tanácsától a Szilágyi Istvámféle alapítvány 160 koronás segélyét. Ugyancsak a Szilágyi István-féle alapítványból a Tanács 40 koronát juttatott intézetünknek szegénysorsú tanulóink tankönyveinek beszer- zésére. Segítő-körünk útján magunk is mindent megtettünk, hogy különösen a fővárosban érezhető nyomasztó gazdasági helyzetben szegénysorsú és érdemes tanulóinkat tankönyv, tandíja és ruhasegéllyel támogassuk. Jeles tanulóink jutalma-- zására a nagym. vallás-- és közoktatásügyi minisztérium az idén is küldött s hozzá máshonnan is szereztünk jutalom­könyveket. Intézetünk jóltevői fogadják e helyütt is hálás köszönetünket. Az ifjúság lelki nevelésére és munkájára üdvös hatással voltak a fizikai- és vegytani gyakorlatok, melyeket ezidén az előbbi esztendők kipróbált módján folytattunk, úgy, hogy a vegytani gyakorlatokon az V—VI., a fizikaiakon a VII—VIII. osztály minden tanulója díjtalanul vehetett részt. Továbbá Önképzőkörünk, amely nemes czéljának ebben az évben is dere­kasan megfelelt. A hazafias érzés ápolására ebben az évben is rendeztünk iskolai ünnepélyeket. Október 6.-i ünnepélyünkön kívül különösen a márcziusi nagy napok emlékére rendezett ünnepünkön gyönyörködhettünk ifjúságunk hazafias érzésének lelkes fellángolásában. Ünnepeinken szép sikerrel működött énekkarunk is. S bizonyára hasznukra fog válni a gyorsírás is, amelynek ingyenes tanulására szintén volt alkalom. Tanulóink szellemi életének ápolása mellett a testi nevelés nagy jelentőségéről sem felejtkeztünk meg. A rendes tornaórákon kívül játékdélutánokon és az iskolai korcsolya­pályán tettük lehetővé a testi erő és ügyesség fejlesztését. Azonkívül több ízben kirándulásokra is elvezettük ifjúságunkat. Bizonyára ennek az állandó testedző munkának is része volt abban, hogy ifjúságunk egészségi állapota szinte kifogástalan volt. Ragályos betegségek elég ritkán tartották távol tanulóinkat az iskolától. Ifjúságunk magaviseletéről is megnyugvással szólhatunk. A nagyvárosi élet persze itt is érezteti a maga hátrányos hatását. A tanári testület azonban módját találta, hogy fegyel­

Next

/
Thumbnails
Contents