VI. kerületi állami főreáliskola, Budapest, 1911

II. Jakab Ödön

II.

Jakab Ödön.

A magyar poéta, ki egyúttal a katedráról is hirdeti a magyar igét, nem tartozik a ritkaságok közé. Generácziók nőt' tek fel, melyeket az Arany Jánosok, Gyulai Pálok, Szász Károlyok, Endrődi Sándorok és a magyar irodalom más jele^ seinek ihletett szava tanított a magyarságnak és minden szépnek és jónak szeretetére. Mintha a Gondviselés szándékom san intézte volna így, mintegy jelezve, hogy sehol sem olyan szükséges mint nálunk, hogy a poéta ne csak gyönyörködtess sen, hanem tanítson is. Hirdesse a magyar igét, erősítse a magyar érzést, mert nincs nép, melynek annyira szüksége volna a maga nemzeti és faji erejének ápolására, mint a magyarnak. Más, szerencsésebb népeknél csak a nemzeti alap' bóí kinőtt fákat és virágokat kell gondozni, fejleszteni, nálunk: magát a nemzeti alapot is védeni és óvni kell. Ezernyi befos lyás igyekszik jellegének, specziális mivoltának megváltoz' tatására.

Ezért áldás minálunk, ha szárnyaló lelkű, erős érzésű, izzó fantáziájú poéták a zsenge ifjúság tanítómesterei, lantos sok, kik színes életet öntenek a halovány szóba és akik áthe' vítik a merev szabályokat, akik inkarnácziói a magyar Géniusznak . . .

Ezek közé tartozik Jakab Ödön is. Tanári működése harminezhárom éve alatt épen annyit juttatott a magyar peda' gógiának, mint a magyar költészetnek — és iskolánk szerem cséjének tartja, hogy ebből a hosszú időből tizennyolez esztem dót a mi körünkben töltött. Tizennyolez esztendőn át a mi növendékeink lesték ajkáról a tanítást, a mi növendékeink gyönyörködtek előadásának formai és tartalmi szépségeiben.

A tanár akkor tölti be igazán hivatását, ha növendékei nem csak szavából tanulhatnak, hanem emberi egyénisége is követendő példaként lebeghet előttük. És Takab Ödönnek