VII. kerületi magy. kir. állami gimnázium, Budapest, 1921

XIII. A jövő tanévre vonatkozó értesités

A II. —V lít osztályokban saját, volt tanítványaink közül azokat, akik mái jelentkeztek, fei is vettük. Szeptember hó 1-én 8 órakor írjuk be folytatólagosan volt tanítványainkat. Amennyiben még lesz hely az egyes osztályokban, szeptem­ber hó 2-án az idegen intézetekből jövő tanulókat is felvesszük. A más intézetből jövő tanulók összes eddigi középiskolai bizonyítványaikat kötelesek bemutatni. Ezen kívül átadják születési anyakönyvi kivonatukat és himlőoltási, illetőleg újraoltási bizonyítványaikat is. Elsősorban az intézet — fentebb részletezett — körzetében lakó tanulókat vesszük fel. Idegen intézetből jövő ismétlő tanulókat semmiesetre sem veszünk fel. A felvételkor minden tanuló fizet 50 K felvételi díjat és 70 K vegyes díjat és 150 K egyéb díjat; összesen 270 K-át. A tandíjmentes tanulókés azok az I. o. új tanulók, kik igazolják, hogy atyjuk közszolgálati alkalmazott és vagyontalan, az 50 K felvételi díj helyett csak 25 K-át és 150 K egyéb díjat, tehát összesen 175 K-át fizetnek. Az I. osztályba felvett és azok a II.—VIII. oszt. tanulók, akiknek eddig még nincs Tanulmányi Értesítőjük, erre még 60 K-át fizetnek. Azok, akik magántanulók óhajtanak lenni, a nyilvános tanulóktól megkívánt okmányok benyújtása és 120-K felvételi-díjnak lefizetése mellett szeptember hó 30-ig jelentkezhetnek az igazgatónál. Azonban csak oly tanulót írunk be magántanuló­nak, ki eddigi tanulmányát szabályszerűen végezte és törvényes korban van. Azok, kik e követelményeknek nem felelnek meg, a tanker, kir. Főigazgatóhoz folyamod­hatnak vizsgálati engedélyért, azok pedig, kik az előző osztályt külföldön vagy az ország megszállott részében végezték, a V. K. Minisztériumhoz. A folyamodványt abban az intézetben kell benyújtani, ahol az illető vizsgázni óhajt, illetve amely­nek körzetében lakik. A magánvizsgálatok szabályszerű ideje a tanév vége, szep­tember és december. A kérvények a vizsgálat előtt legalább két hónappal nyúj­tandók be. A javitóvizsgálatokra vonatkozó utasítást a hirdető táblán közöljük. A javitó- vizsgálatokat augusztus hó 30-án d. e. 10 órakor fogjuk megtartani. A bejegyzett tanulók szeptember 6-án jelentkeznek. A tanévet ekkor nyitjuk meg. Szeptember 8-án lesz az ünnepélyes „Veni Sanete“. A tandíj egy évre : 520 korona. Ezt négy részletben: október 1, december 1, március 1 és május 1-ig kell lefizetni. A fizetés postatakarékpénztár útján történik^ E célra a tanulók az intézetben kellő időben megkapják a befizetési lapokat. A be­fizetési lap szelvénye gondosan megőrzendő, mert ez egyszersmind nyugta a telje­sített befizetésről. A fizetési határidőket pontosan meg kell tartani. A közszolgálati alkalmazóiak és katonatisztek gyermekei, ha vagyontalanságukat igazolják, tandíj­kedvezményben részesülnek. Ennek feltételei a következők; a) azok, kiknek szülei a családi pótlek szempontjából az I. osztályba tartoznak, (1600 K családi pótlék) megkapják a kedvezményt, ha az előző évet javitóvizsgálát nélkül, legalább elég­séges eredménnyel végezték ; b) azok, kiknek szülei a családi pótlék szempontjá­ból a II—IV. osztályba tartoznak, csak akkor részesíthetők a kedvezményben, ha bizonyítványukban nincsen több elégséges, mint jeles és jó együttvéve. E kedvezményben részesülők évi tandíjs: 100 K. Szegénysorsú jó tanulók a tandíj elengedésért folyamodhatnak. Az I. oszt. tanulók azonban tandíjmentessé­get az I. félévben nem kaphatnak.

Next

/
Thumbnails
Contents