VII. kerületi magy. kir. állami gimnázium, Budapest, 1921
XI. Katonatanulók tanfolyama
39 XL Katonatanulók tanfolyama. A Y. K. M. 164.344/921—Y. sz. rendeletével azon tanulók részére, kik a világháborúban való katonáskodásuk, illetve hadifogságuk miatt tanulmányaikat megszakították 10—10 hetes előkészítő tanfolyamokat szervezett. E tanfolyamon azok is részt vehettek, kik a fenti feltételeknek megfeleltek s ,a múlt tanév végén a hat polgári iskolai osztályt végzett katonatanulók részére szervezett latin nyelvi tanfolyam elvégzése után a szabályszerű kü lönbözeti vizsgálatot letették. Ä tanfolyam október hó 1-én nyílott meg egy VII. osztállyal. E tanfolyamon részt vett 44 tanuló, névszerint: Albert Józef, Bálint Lázár, Bauer Béla, Bodnár Rezső, Csák Boldizsár, Csiky András, Dusnóky József, Ecsedy Elemér, Éltes János, Éltető Ferenc, Gyökér Sándor, Hajtol József. Hevő Sándor, Hirl Piál, Hóbot István, Kalina Márton, Kapala Gyula, Hő- vágó János, Leszek Lajos, Kővári József, Lőrinczy Antal, Merva Kálmán, Mészáros István, Mikula Zoltán, Mocsári Jenő, Molnár Péter, Oláh József, Pálinkás József, Pomázi Bálint, Rezner József, Rikker Márton, Ritschl Gusztáv, Schliessler Hugó, Simon Resző, Szabó Pál, Szatványi Márton, Szederkényi Zsiginond, Szenecsár Kálmán, Szigeti Ferenc, Szőke András, Városi Antal, Vitányi József, Volf Győző, Weck Imre. A tanfolyam osztályvizsgáit december hó 12—13. napjain tartottuk meg Dr. Yiszota Gyula ügyosztályvezető tanker, kir. főigazgató úr elnöklete alatt. Két tárgyból elégtelen: 2; javító vizsgálatra bocsáttatott: 5; sikerrel vizsgázót: 37 tanuló. 1922. január hó 5-én nyílt meg a tanfolyam VIII. osztálya 52 tanulóval, ezen részt vettek: Albert József, Bálint Lajos, Bauer Béla, Bodnár Rezső, Brandtner László, Csák Boldizsár, Csiky András, Csornyiánszky Sándor, Dávid Mihály, Dusnoki József, Dümmerth László, Ecsedy Elemér, Éltes János, Éltető Ferenc, Gyökér Sándor, Hajtól József, Hevő Sándor, Hirl Pál, Hobot István, Kalina Márton, Kapala Gyula, Kővágó János, Kővári József, Leszek Lajos, Lőrincz Antal, Merva Kálmán, Mészáros István, Mikula Zoltán, Mocsári Jenő, Molnár Péter, Oláh József, Pálinkás Józef, Patakfalvi Károly, Patek Antal, Pomázi Bálint, Rezner József, Rikker ^fartőn, Ritschl Gusztáv, Schieszler Hugó, Simon Rezső, Szabó Pál, Szatványi Márton, Szederkényi Zsigmond, Szenecsár Kálmán, Szigeti Ferenc, Szőke András, Tóth Zoltán, Városi Antal, Vitányi József, Volf Győző, Weck Imre, Xantus Vilmos. E tanfolyam osztályvizsgálatai március 13—15. napjain voltak Dr. Yiszota Gyula ügyosztály vezető tanker, kir. főigazgató úr elnöklete alatt. Érettségi vizsgálatra bocsáttatott 42 tanuló; javító vizsgálatra utasit- tatott: 8; két tárgyból elégtelen osztályzatot kapott : 2 tanuló. Ez utóbbi 10 tanuló a javító vizsgálatot május hóban letette s az évvégi rendes érettségi vizsgálatra jelentkezett. /