VII. kerületi magy. kir. állami gimnázium, Budapest, 1914

I. Héber Bernát: Iskolánk a világháború évében

4

hetven éven felül még négy évet adományozott neki, míg végre május 14-én délután 3 órakor egyesült az anyafölddel, szelleme pedig odaállhatott a legmagasabb bíró elé, s elmondhatta: „Uram, teremtőm, iparkodtam a rám bízott munkát a legbecsületesebben elvégezni, nyugodtan, félelem nélkül állok ítélőszéked elé, ítélj felettem“.

S ha Schön Dávid elhunyta fölötti bánatunkat némileg enyhítette annak a tudata, hogy már oly korban volt, a mikor csak rövid idő kérdése, mikor követeli meg a nagy természet a mindenkitől rend-rang- és valláskülömbség nélkül egyformán kijáró adót, annál fájdalmasabban érintett mindannyiunkat a javakorában, életének 43-ik évében elhalt Dr. Gallovich Jenő megdöbbentő távozása. Attól a perctől fogva, a mikor az 1903—4. tanévben a róm. kath. vallású tanulók hitoktatását megkezdette, alkalmunk volt napról-napra az ő hivatali buzgóságát szemlélhetni, látni azt a nagy érdeklődést, a melyet egyházának irodalma mellett a jogi és a kereskedelmi tudományok iránt tanúsított, s megfigyelhetni azt a nagy buzgalmat, a melyet minden emberi törekvés megértésére kifejtett. Mert ő meg akarta érteni azokat a rugókat, a melyek a hozzá mint paphoz bizalommal forduló hívőket cselekedeteikben vezérelték, hogy azután mint igaz pásztor örömükben és bánatukban résztvehessen, felemelhesse a porba sújtottakat, vigasztalhassa a bánkódókat, s enyhíthesse a szenvedők fájdalmát. Egyformán iparkodott tisztán látni a kis gyermek, a serdülő ifjú s a meglett korú férfi cselekedeteinek mérlegelésénél, hogy kinek-kinek bölcs tanácscsal szolgálhasson. S a mikor már-már azt hittük és vártuk, hogy olyan polcra jut majd, a hol még hathatósabban működhetik az általa megpendített eszmék megvalósításában, s testet ölthetnek azok a gondolatok, a melyeket az iskolánkban s a Pázmáneumban tartott socialis előadásain hirdetett, s megoldhatja a középiskolai vallásoktatás socialis feladatait, s azokat is, amelyeket az „Egyházi Közlöny“-be, a „Religio“-ba és a „Katholicus Szemle“ hasábjaira írt cikkeiben tett szóvá, akkor egyszerre kihullott a toll a kezéből, a hatalmas férfi roskadozni kezdett, s mi megdöbbenve hallottuk az 1912—3. tanév elején, hogy munkája talán örökre megakad, s reményekkel teli élete aligha nyúlik már hosszúra. S junius 27-én értesültünk, hogy a küzdelem véget ért, egy tartalmas élet befejeződött, s mi 29-én délután 3 órakor temetni fogjuk azt, a ki elmondhatta: „Uram, megtettem éretted, a mit megtehettem. Szerettem volna még sokat alkotni a te neved dicsőítésére, de te másként határoztál fölöttem. Legyen meg