VII. kerületi magy. kir. állami gimnázium, Budapest, 1914

XIV. A jövő tanévre vonatkozó értesítés

135 idegen ismétlő tanulót semmi esetre sem veszünk fel, a miéink közül is csak azokat, akiket betegség akasztott meg a tanulásban. Azok a növendékek, akik nálunk egy vagy két tantárgyból elégtelen osztályzatot kaptak s annak következtében javítóvizsgá­latra, illetőleg osztályismétlésre utasíttattak, de javító-vizsgálatra a tanker, kir. főigazgatóságtól engedélyt nyernek, csak sikeres javító­vizsgálat után tarthatnak igényt felvételre. A javító-vizsgálat engedélyezését minden esetben kérelmezni kell, és pedig egyszerű bélyegtelen folyamodványban a tanári tes­tülettől, ha a tamiló egy tantárgyból bukott; ellenben 1 kor. ok­mánybélyeggel ellátott kérvényben (a bélyeget nem szabad átírni) a tanker, kir. főigazgatóságtól, ha a tanuló két kötelező tantárgyból kapott elégtelen osztályzatot, vagy ha csak egy tantárgyból is, de a magaviseletből kevésbbé szabályszerű jegye van. Mindkét rendbeli folyamodványokat az utolsó iskolai bizonyít, ványnyal felszerelve az intézeti igazgatóságnál ez évben kivételesen már június 2-ig kellett benyújtani. A főigazgatósághoz be­nyújtott kérvények mellé a szünidei tartózkodási helyre megcímzett és 45 filléres postabélyeggel ellátott boríték melléklendő. Boríték kapható az igazgatói irodában. Későbben beérkezett folyamodványok tekintetbe nem vehetők. Két tantárgyból bukott tanulók, ha erkölcsi magaviseletből kevésbbé szabályszerű vagy rossz érdemjegyet kap" tak, vagy ha ugyanazon tantárgyakból mindkét félévben buktak, valamint több tantárgyból elégtelen bizonyítványt nyert tanulók javító-vizsgálati engedélyt nem kaphatnak. A javító-vizsgálatok határideje augusztus 30-án d. e. 10 óra­kor az 1., II. és III. osztálybeliek részére; a többi osztálybeliek részére pedig aug. 31-én d. e. 8 órakor. Szeptember 2-án 8—11-ig folytatólag felvétetnek volt növen­dékeink. Szept. 3-án, ugyancsak d. e. 8—11-ig, amennyiben hely lesz, idegen tanulókat is felveszünk. Az idegenből jött tamdók köte­lesek összes középiskolai bizonyítványaikat a felvételkor bemutatni. A polgári iskolából gimnáziumba átlépni óhajtó tanulókat csak jeles bizonyítvány alapján bocsátunk felvételi vizsgálatra június hó végén vagy aug. hónap 31-én és szept. 1-én. A VIII. osztályú magántanulókkal aug. 31-én és szept. 1-én tartjuk meg a vizsgálatot. A többi osztályokból jelentkező magán­tanulókat szeptember 4., 5. és 6-án bocsátjuk vizsgálatra. Ezekre a felvételi- és magánvizsgálatokra a díjak lefizetése mellett legkésőbben aug. 28-ig kell jelentkezni. Ismétlő tanulók. Javító vizs- • gálatok. F ol ytatólagos beirás a tanév elején Felvételi és magánvizsgá­latok.

Next

/
Thumbnails
Contents