VII. kerületi magy. kir. állami gimnázium, Budapest, 1913

I. Egy kis statisztika a budapesti tudományegyetemen és műegyetemen az 1912-13. tanévben kitüntetéssel vizsgázott volt növendékeinkről

6 1—7 szigorlatot kitüntetéssel tettek le, s azok is, a kik kitűnő oklevelet kaptak, mind görögöt tanultak, mint a hogy egyáltalá­ban az utolsó, tíz évnél hosszabb időközben a műegyetemen csak olyan volt növendékünk vizsgázott kitüntetéssel, a ki görö­göt tanult. Pedig sajnos, az utolsó években igen sokan válasz­tották a görögpótló tárgyakat, igen sokszor abban a hitben, hogy ha azokat tanulják, jobb mérnök lesz majd belőlük. Pedig ha ez csakugyan így volna, nem kiildenék és nem küldték volna műegyetemi nyilvános rendes és magántanárok gyermekeiket vagy hozzátartozóikat görög tanfolyamainkra. Ők bizonyára tudják, mi válik azoknak inkább javára. S ha még megemlítem, hogy a folyó tanév szeptember havában a tudományegyetemen és a műegyetemen lefolyt, de már az idei év számlájára tartozó szigorlatokon is három volt növendékünk, és pedig Bolgár Gyula a jogtudományi szigor­laton, Aszódi Pál az első orvosi szigorlaton. Harkányi János pedig a műegyetemen kitüntetéssel tettek vizsgálatot, s hogy utóbbi kitűnő oklevelet kapott, s mind a három szintén görögöt tanult, szívből kívánom iskolánk nevében is, hogy az ezután következő hivatalos kimutatások is oly nagy örömünkre szol­gálhassanak, mint az eddigiek. Az idén kilépő tanítványaink pedig, s az utánok jövők is legyenek méltó utódaik az elődeik­nek, s mutassanak majd ők is oly szép eredményt a maguk és hazánk javára, hozzátartozóik, jóakaróik s iskolánk igaz, őszinte örömére. Végül pedig örömmel üdvözlöm 9 volt tanítványomat, s köztük nyolc éven át volt osztályomnak azt az öt tagját, a kik a hivatalos kimutatásban szerepelnek, s a kik az előbbi évi ki­mutatásban szerepelt társaikkal együtt hozzájárultak ahhoz, hogy komoly munkájukkal volt osztályuk, s közvetve az isko­lájuk jó hírét emeljék, egyúttal pedig alkalmat adtak annak az örvendetes ténynek a megállapítására is, hogy az érettségi vizs­gálatuk eredménye után hozzájuk fűzött reményeket minden tekintetben beváltották. Emelje munkakedvöket annak a tudata, hogy a mellett, hogy ők, s többi, ha nem is kitüntetéssel, de szintén szép ered­ménnyel képesített társuk is kötelességüket pontosan teljesítet­ték, munkájukat szép siker is koronázta. Lelkiismeretes, becsü­letes munkájuknak ez legyen a jutalma a jövőre is. Héber Bernát.

Next

/
Thumbnails
Contents