Dr. László Mihály nyilvános főgimnáziuma és nevelőintézete, Budapest, 1916

Ferenc József Királyunk emlékezete

19

Deák Ferencnek, hanem a királynak a műve is volt. És amit ebben vállalt, az férfias szótartássál állotta is mindvégig. Sohasem volt környezet, mely minket rriagyarokat jobban gyűlölt volna, mint az, amely kezdetben Ferenc Józsefet körülvette ; és hogy ebből aránylag rövid idő alatt ki tudta magát ragadni, az az ő nagyszabású, önálló egyéniségének bizonyítéka. Az 1867. évi koronázás boldogabb korszakot jelent hazánk történetében. Addig létéért küzdött nemzetünk, azontúl gyarapodásáért dolgozik.

Mint uralkodónak is, mint embernek is, fölemelő, imponáló tulajdonságai voltak. Neveltetése és családi hagyományai dacára sohasem gátolta meg a modern állami élet követelményeinek az érvényesülését. A hagyomány és a haladás érdekeit fejedelmi tapintattal tudta mindenkor összeegyeztetni. Miért? Mert uralkodói kötelessége mindig le tudta győzni egyéni érzelmeit. És itt megint meghatóan szép lelki vonásra találunk nála: hogy ő, aki a saját érzelmeit annyira el tudta hallgattatni, családja tagjainak érzelmi kivánságai elől ahol csak lehetett, minden akadályt atyai szeretettel hárított el. Fejedelemtársaival szemben mint szövetséges hű, mint barát önfeláldozó volt.

Voltak közéletünkben események, ahol megjelenése és szava programmot jelentett. Az 1878-iki szegedi árvízkatasztrófa idején kimondta a fejedelmi szót: «Szeged szebb lesz, mint volt!» A nemzet hitt a fejedelmi szóban, és hite valóra vált. A «Viribus unitus» és a «Bizalmam az ősi erénybe»» Ferenc József királynak szinte ércbe vésett monumentumai voltak már életében is.

Mint ember a kötelességteljesítésnek, a lelkiismeretes munka emberének, a pontosságnak klasszikus mintaképe volt. Sohasem mulasztott és sohasem késett. Róla is el lehet mondani, amit Carlyle mondott Nagy Frigyesről: «Like the stars, always steady at his worck»». (Örök tevékenységben, mint a csillagok.) A kelő nap, sőt gyakran már a pirkadó hajnal Íróasztala mellett találta, s az est beálltával onnan tért nyugalomra. Múlt kedden este — fájdalom — immár a végsőre. Az utolsó napsugár, amelyen bágyadt tekintete révedezett, hősiesen harcoló magyar katonáit tükrözte szemeibe.

Ausztria többször látta falai közt mint mi, de mi tovább

2*