V. kerületi magy. kir. állami Bólyai főreáliskola, Budapest, 1914
IX. A jövő tanévre vonatkozó közlemények
76 Egyéb ntézkedések. kedvezőbb vagyoni viszonyokról az ennek bejelentésére kötelezett szülőtől (gyámtól) vagy más úton tudomást szerez. d) a tandíjmentességet elveszti továbbá az a tanuló, ki az első félév, illetőleg a tanév végén: az erkölcsi magaviseletből „rossz“ vagy „kevésfcbé szabályszerű“ érdemjegyet nyert, ki a felsőbb osztályba való fellépésnél irányadó tantárgyak valamelyikében „elégtelen“ előmenetelt tanúsított; nemkülönben, ha az említett tantárgyakból több az „elégséges“, mint a „jeles“ és „jó“ érdemjegye együtt. Ez esetekben tandíjmentességét a bizonyítványt, illetőleg értesítőt követő félévtől kezdve veszti el a tanuló. A c) és d) pont alatt felsorolt esetekben az illető tanuló újból való felmentését csak akkor kérheti és tandíjmentességben csak akkor részesíthető, ha ismét megfelel mindazoknak a feltételeknek, amelyek alatt tandíjmentességért általában folyamodni lehet. 25. §. Azt a tanulót, ki a 8. §. értelmében a tandíjrészlet le nem fizetése miatt az intézet tanulóinak sorából töröltetett, az igazgató saját hatáskörében újból felveheti, ha a törléstől számított 8 napon belül a tandíjrészlet lefizetését postatakarékpénztári elismervénnyel bizonyítja és a késedelmet igazolni tudja. Ezentúl terjedő mulasztás esetében a felvételre az engedélyt alapos megokolás mellett csak a tankerületi főigazgató adhatja meg. Az igazgató elutasító határozata ellen a tankerületi főigazgatóhoz, ennek határozata ellen a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez lehet feleb- bezni. A felebbezés eltöltéig a tanuló az előadásokra járhat. Oly kivételes esetekben, midőn a tandíjrészlet utólagos lefizetése a körülményeknél fogva biztosítottnak látszik, a kimondott törlés végrehajtását az igazgató felfüggesztheti és a tanulónak megengedheti, hogy az iskolát a 8 napon át is látogathatja. 26. §. A lefizetett tandíjrészletek az illető tanulónak az intézetből való kilépés vagy eltávolítás esetén sem téríthetők vissza. Épp úgy nem téríthetők vissza annak, ki évközben rendes tanulóból magántanulóvá lesz. Ha azonban ily ta