V. kerületi magy. kir. állami Bólyai főreáliskola, Budapest, 1913

Rombauer Emil emlékezete. Binder Jenőtől

40 épúgy, mint a reáliskolának az a kerete, melyet a törvény és a tanterv megszabtak, egészséges és jó, de ki nem épült soha, sem az egyik, sem a másik; a megalkotott kereteket nem tudtuk betölteni a szükséges pénz hiányában. Minden közmívelödési bajunknak ez a szegénység a kutforrása s addig jó iskoláink sem lehetnek, míg gazdag nemzetté nem leszünk. Széchenyi, ki időrendben határozottan elébe helyezi közgazdasági viszonyaink fejlesztését a közművelődési kér­dések fejlesztésének, ezt előre látta, de mi nem hallgattunk reá sem 48-ban, sem 67-ben. Neveljünk tehát oly nemzedé­ket, mely szereti a munkát s mely kitartó a munkában. E feladat teljesítésében kell egységesnek lennie minden iskolá­nak, akkor meglesz nemzeti művelődésünk sokat keresett egysége is. Más egységesítést nem tart szükségesnek. — íme a boldogult józan conservativ iránya, mely a hagyo­mányok erejére támaszkodva, keresi a haladás útjait, mely fél az erdöirtás munkájától: hisz ennek következményei oly beláthatatlanok! Ez a józan conservativság egyik alapvo­nása lelkületének. ö, a bátor szókimondás embere, kinek oly szívesen tulajdonítottak forradalmi velleitásokat, ha vala­mely nagy, féltett nemzeti érdekről van szó, soha nem rabja a vérmérséklet pillanatnyi fellobbanásainak, hanem tépe- lödő gonddal mérlegeli a döntő elhatározás következményeit. A vérmérsékletből ily esetekben csak a mérséklet marad meg számára. Mérséklet a politikai elvek terén, mérséklet első sorban a tanügyi politika kérdéseiben. Ezért szállt síkra mindannyiszor a középiskola egységesítésére irányzott tö­rekvésekkel szemben is, amint azok külömböző formában Csáky és Lukács György minisztersége alatt, majd legújab­ban a jelenlegi közoktatási kormány kezdeményezésére fel­merültek. Ott találjuk neve aláírását ama szervező bizottság körlevele alatt is, mely a humanistikus gymnázium meg­mentése céljából toborozza annak híveit közös zászló alá. Utolsó nagyobb szabású paedagogiai dolgozata drága halottunknak a 83-ki középiskolai törvény alkotásának 25-ik évfordulója alkalmából keletkezett. Szinte , természetesnek találjuk, hogy e nevezetes datum nem múlhatott el anélkül,

Next

/
Thumbnails
Contents