V. kerületi magy. kir. állami Bólyai főreáliskola, Budapest, 1913

Rombauer Emil emlékezete. Binder Jenőtől

5

láthatók. Emilünk atyjának testvére, Rombauer Tivadar, 1848-ban a magyar közlekedési minisztérium egyik osztályának élén állott, majd szervezője s ügyvezető igazgatója lett a magyar fegyvergyárnak. A szabadságharc leveretése után, melyet öt fiával küzdött végig, Amerikába vándorolt s oda követte neje, Rombauer Eerta írónő, kinek egy kötet verse „Runte Blätter“ címen jelent meg St.-Louisban 1888- ban. Ebből a házasságból származott a fentemlített fiuk leg- kiválóbbja: Rombauer Roderich, a st.-louis-i feleb’bviteli törvényszék elnöke s a Washington-egyetem jogi fakultásának neves tanára. Ry család hagyományai közepette*) s oly szellemileg előkelő rokonság, mint a Szumrákok, Riedlek, Schu- lekek, Rakodyak kötelékében nőtt fel a gyermek Rombauer, polgári jólét ölén, jótékonyan művelő hatások levegőjében. .Atyja maga is képzett ember volt, ki tanulmányait a buda- pestin kívül a bécsi, prágai és páduai egyetemeken végezte s a szaklapokba (Zeitschrift für Natur- und Heilkunde, Magyarhoni Természetbarát, Orvosi Hetilap) több tudományos dolgozatot írt. Mily felvilágosodott szellemben nevelte fiát, mutatja ennek egy gyermekkori emlékezése, melyet a Kármán-Emlékkönyv 164. lapján beszél el. Egy szomszéd faluban a Each-korszakbeli tanfelügyelő elbocsájtotta 4 tanítót, mert kitűnt róla, hogy sem írni, sem olvasni nem tud. Ez elbocsájtás miatt azonban a falu, népe fellázadt, mert'tanítójában valóságos jótevőjét tisztelte, ki a falu apraja-nagyjának tanítómestere volt; virágzó gyümölcs- tenyésztést honosított meg, mocsarakat szárított stb. Ennek az embernek a dolgait elmesélte fiának a derék apa ás azt mondta róla, hogy igen értelmes ember s bár nem tud olvasni és írni, műveltebb sok tudós embernél. — A jeles orvos valószínűleg nagy befolyással volt fia szellemi fejlődésé*) L. Paul Riecke u. Emil Rombauer, Nachkommen v. Dr. Joh. Christoph Elhard. Brassó 1900. E füzetben, mely a németországi rokonság kedvéért jelent meg német nyelven, a boldogult — egy rokona közreműködésével — családja leszármazását s mintegy rövid krónikáját irta meg, ezzel is megható bizonyságát adva a nemes odaadás érzésének, mely- lyel családi hagyományai iránt viseltetett. A nagy rokonságnak külöm- ben ő volt összetartó kapcsa, öt tekintették mintegy a rokon-családok fejének.