VIII. kerületi községi főreáliskola, Budapest, 1916
IV. Önképző-kör
29 A kör 1 alakuló, 9 rendes és 2 díszülést tartott, mely- utóbbiak közül a második egyúttal záróülés is volt. A díszülések közül az egyik lengyel ünnepély, a másik pedig Tompa Mihály- születésének százéves fordulója alkalmából Tompa-ünnepély volt. Ezeken az üléseken volt 31 szavalat, 9 irodalmi, 12 történeti, 3 művészeti, 5 természettudományi értekezés, részben felolvasás, részben s főként szabad előadás formájában és 17 zeneszám. Bírálatra került 2 eredeti s 1 fordított költemény. A szabad előadásokat az előadók vetített képek és kísérletek bemutatásával tették szemléletesekké. A kör tagjai közül különösen buzgó és sokoldalú tevékenységet fejtettek ki s mint ilyenek 10—10 korona jutalomban részesültek a következő tanulók: Tatay Ferenc, Pór Ferenc, Bartal Jenő VIII. o. t. és Kalmár Károly VII. o. t. Ugyancsak behatóbb tevékenységre buzdították az ifjakat a kitűzött pályatételek. Ezek közül a 20 koronával kitüntetett irodalom- történeti c. értekezés szerzője Pór Ferenc VIII. oszt. tan. volt. A német műfordítás (Uhland: Der Wirtin Töchterlein) pályadíját, 10 koronát Fábján Pál VII. o. t., a francia műfordítás (Leconte de l’Isle Le coeur de Hialmar c. költeménye) pályadíját, ugyancsak 10 koronát, Kalmár Károly VII. o. t. nyerte el. Dr. Birkás Géza. II. Az önképző-kör kebelében alakult ifjúsági zenekar vezetőtanára: Radványi Ferenc; tagjai voltak: Bartal Jenő, Pogány Iván Vili., Falta Tibor, Faragó István, Kalmár Károly VII., Ányos István, Faragó Pál, Guth Károly, Schnapper József VI., Birnfeld Imre, Kelen Jenő, Frankfort Rezső, Nagy Henrik V., Szabó János, Székely Zoltán IV., Seemann Mihály III., Hirsch Alfréd, Reisz Tibor és Spitzer Tamás II. o. t. Á zenekar az 1916/17-ik év folyamán a következő műveket tanulta be: Mozart: Varázsfuvola. Nyitány. Mozart: Figaró házassága. Nyitány. Chopin: Gyászinduló. Rossini: Cuius animam a Stabat mater-ból. Bizet: Carmen — Intermezzo. Mozart: Éjjeli zene. Bach: Gavotte. Gluck: Kar — Iphigenia Tauriszban. Schumann: Ábránd. Beethoven: Allegretto — Sonata Op. 27. Nr. 2. Radványi Ferenc dr.