VIII. kerületi községi főreáliskola, Budapest, 1914

I. Adatok az intézet történetéhez

16 Végre az enyészet sem kerülte el sorainkat. Még a nagyszünet végén, augusztus 25-én, meghalt Toborffy Béla, nyug. r. tanár, aki csak három évvel előbb búcsúzott el tőlünk; április 26-án pedig — hosszas szenvedés után — örök nyugalomra tért derék kartársunk, Tattay Ferenc, az iskolának r. rajztanára. Tattay Ferenc 1866. május 21-én Kis-Várdán, Szabolcs vár­megyében született. Középiskolai tanulmányait Székesfehérváron a főgimnáziumban és a kereskedelmi iskolában végezte. Utóbb egy évig a budapesti Képzőművészeti Főiskolának növendéke volt, majd éveken át mint műipari rajzoló és tervező Thék Endre gyárában működött. Közben újólag beiratkozott a Képzőművészeti Főiskolába; 1893-ban rajztanári oklevelet szerzett és 1896-ban mint óradíjas tanár a főváros szolgálatába lépett. Előbb a Medve-, utóbb a Knezits-utcai polg. iskolában, aztán egy évig a belvárosi főreál­iskolában tanított, 1904-ben pedig intézetünkhöz került, melynek haláláig hűséges munkása maradt. 1898-ban polgári isk., 1906-ban főreálisk. rendes tanárrá választották. Mint tanárt a kötelességtudás jellemezte. Bár betegség őrölte szervezetét, fölötte ritkán mulasztott és soha sem zúgolódott a néha bőven kijáró teendők és helyettesítések miatt; készségesen vette magára mások terheit, bár sokszor betegebb volt, mint azok, akiknek munkáját végeznie kellett. Most, mikor a korai enyészet rávilágított nagy bajára, lehetetlen meghatottság nélkül emlékeznünk lelkének eme mindenek fölött tiszteletreméltó, nemes tulajdonságára. Munkássága azonban nem volt csupán a városi iskoláké. 24 évig tanított a közeli áll. felső ipariskolának esti tanfolyamain; esztendők hosszú során át munkatársa volt a közokt. m. kir. minisz­tériumtól kiadott „Mintalapokénak s 9 éven át viselte a „Magyar Kerékpáros Szövetség“ elnöki tisztségét. Temetésén megjelent az intézet tanári kara és ifjúsága; sírjánál Szabó Viktor tanár mondott szívből fakadt búcsúztatót; emlékét kegyelettel ápoljuk mindnyájan. 2. Az 1914/1915. iskolai év kezdete és lefolyása A tanári testü­let augusztus hó 31-én tartotta meg alakuló értekezletét, amely után a javító- és pótlóvizsgálatokat, d. u. pedig a különbözeti vizsgái­kat tartottuk. Javító vizsgálatra egy tárgyból 67, két tárgyból 26 tanuló jelent meg; az előbbiek közül 64, az utóbbiak közül 25 tette le sikerrel a vizsgálatot. Pótlóvizsgálatra 2 tanulót bocsátottunk: a követelményeknek mind a kettő megfelelt. Különbözeti vizsgálatra összesen 14 tanuló jelentkezett és soroztatott a vizsgálat ered­ményéhez képest a megfelelő osztályokba. Szeptember 1. és 2. napja magánvizsgálatokra volt szánva; a további évkezdő teendők egyelőre még szüneteltek. A közvetlen következő heteket egyéb munkákra kellett fordítani: az intézet igazgatói irodájából és tantermeiből csak az imént költözött ki a

Next

/
Thumbnails
Contents