VIII. kerületi községi főreáliskola, Budapest, 1912
Birkás Géza: Racine és az újabb francia kritika
I 6 rető rokon, aki egész életén át a Port-Royal kolostorban töltött évek hatása alatt állott. Voltak ugyan tévedései, fiatal korában egy ideig nem tudott vérének parancsolni, a Port-Royal tagjaival össze is veszett, csakhamar azonban megtért és élete végéig az egyháznak engedelmes és szolgálatkész fia volt. Racine gyengéd áhítatos lelkének megnyilatkozásai tragédiái is, szóval e kritikusok szerint egyéniségének és költészetének főjellemvonása az érzékenység, a sensibilité. E felfogásnak hívei a költő Lajos fiának emlékirataira1) támaszkodnak, vagy önkénytelenül ezek hatása alatt állanak. Ez a felfogás ment át a közvéleménybe s a kézikönyvekbe is. A másik felfogás homlokegyenest ellenkező. Eszerint Racine heves, erőszakos, érzékies, ingerlékeny, önző, nyugtalan, álszenteskedő gúnyolódó és áskálódó természetű ember volt s tragédiáiban is az előkelő, finom, diszkrét lepel alatt az embert önmagából teljesen kivetkőztető és vadállattá alja- sító végzetes szenvedélyek lappanganak. Ezen álláspont hivei hivatkoznak Racine kortársaira és kétségbevonják fia emlékiratainak hitelességét. Újabb időben a francia kritika és irodalomtörténetírás ismét előszeretettel foglalkozik Racine-nal Az utolsó évtizedben önálló művek és folyóiratokban megjelent értekezések egész serege igyekszik életének homályos részleteit felderíteni, rejtélyeit, ellenmondásait megmagyarázni, költészete forrásait kikutatni és egyéb rávonatkozó problémákat megoldani. Ez újabb gazdag Racine-irodalomból Gazíer, Lemaítre és Masson-Forestier munkásságát fogom e helyen bővebben ismertetni. Adolphe Gazier, a Sorbonne tanára a Port-Royal-zárda történetének és a XVII. századi francia irodalom és vallási élet viszonyának szorgalmas kutatója.2) Racinera vonatkozó munkáiban törekvése az, hogy a költőt minél több kötelékkel fűzze a híres zárdához. „R. et Port-Royal“ című tanulmányában sorba veszi Racine ifjú-, férfi- és öregkorát és mindenütt igyekszik befolyást, kapcsolatot felfedezni. Tétele a következő: „la destinée, ou pour mieux dire la Providence unit Racine á Port-Royal par des liens plus forts que la mórt. II lui appartenait des avant sa naissance, il lui appartient encore au delá la tömbe“ 3) „II lui appartenait par sa naissance, par son éducation, par le caractére de son génié á toutes les époques de sa vie, et enfin par les généreux sentiments de ses vingt derniéres années.“ 4) Lássuk, hogyan tudja tételét bizonyítani. Tanulmánya első .fejezetében elmondja, hogy a költő, mielőtt Port-Royalba került, a beuavaisi kollégiumban már kitűnő tanításban részesült. Elég későn, tizenhat éves korában került oda. Már ekkor jól tudott latinul és görögül, Port-Royal csak gyarapította gazdag ismereteit. Racineról tehát G. szerint nem mondhatjuk, hogy Port-Royal „csodálatos pedagógiája „csinált belőle embert, hiszen középiskoláját már elvégezte, mikor odakerült. „Racine fut á Port-Royal un étudiant-en-lettres, et nullement un écolier.“ 5) Rendszeres tanításban ott nem igen volt része s az ott töltött három esztendőbe beleesik egy üldözteté • is, mely a zárda lakóinak nagy részét távozásra kényszerítette. Maga Racine sem ott lakott egy ideig, hanem Luynes herceg vaumurieri kastélyában. Port-Royalban sokat olvasott, különösen görög és latin költőket, sokat bolyongott a közeli erdőkben, verselgetett és írói dicsőségről ábrándozott. Párizsba kerülve nem nagyon ízlett neki a filozófia, melyet a college d’Harcourtban tanultattak vele s titokban már színházba járt. Uzés-ben való tartózkodását, hova egy kanonok nagybátyjához küldték theologiát x) Louis Racine : Mémoires sur la vie de Jean Racine. Lausanne et Geneve, 1747. 2) R.-ra vonatkozó művei: R. et Port-Royal, Revue d’histoire littéraire, Paris, 1900, ez a tanulmány megjelent Mélanges de littérature et d’histoire, Paris, 1904. c. munkájában ; Jean Racine: Abrégé de l’histoire de Port-Royal avec un avant-propos, un appendice, des notes et un essai bibliographique par A. G. Paris, 1908; Port-Royal au XVII e siécle, images et portraits avec des notices historiques et iconographiques, Paris 1909. 3) Mélanges, 129. 1. 4) U. o. 95. 1. 5) U. o. 97. 1.
