VIII. kerületi községi főreáliskola, Budapest, 1912
VIII. Kisebb segélyezések
.56 VIII. Kisebb segélyezések. Szilágyi István-féle alapítvány. Néhai nemes Szilágyi István, pesti polgár és gombkötőmester alapítványából a székesfőváros tanácsa m. é. okt. 23-án 132.538/1912—VII. sz. a. kelt határozatával intézetünknek 50 koronát utalványozott szegény tanulóknak tanszerekkel való segélyezésére. Ezen az összegen 9 db. kézikönyvet vásároltunk, melyet 9 tanuló segítésére fordítottunk. Felsmann József-alapítvány. Az alapítvány célja szegény és szorgalmas tanulókat író- és rajzeszközökkel és a szükséghez képest iskolakönyvekkel is segélyezni. Az alapítványt a székesfőváros letéti hivatalában kezelteti. Az alapítványi tőke után 1911. évre rendelkezésre álló és 1912. évi febr. 24. kelt 12.179/1912—VII. számú tanácsi határozattal kiutalványozott 519 K 29 f kamatösszeget kézikönyvek vásárlására fordítottuk. Az alaptőke álladéka az 1912. év január 1-én 11.670 korona és 57 fillér. Milleniumi Segélyalapítvány. A magyar nemzet ezeréves fennállásának emlékére 1896-ban Felsmann József igazgató úr létesítette oly módon, hogy előbb az intézet tanulói, majd a fővárosi pénzintézetek körében is gyűjtést eszközölt. Célja, hogy évi kamataiból intézetünk szegény és jó tanulói iskolakönyvekkel, író- és rajzeszközökkel, esetleg ruhával, táplálékkal, gyógyszerekkel stb. segélyeztessenek. Az alapítványi tőke időközi kamatait a székes- főváros tanácsa minden évben közvetlenül az iskolai beiratkozásokra kitűzött idő előtt, a megszabott célra leendő felhasználás végett az intézet igazgatójának kezéhez kiutalványozza, aki az ily módon kézhez vett kamatok felhasználásáról az iskolai év végén a tanácsnak elszámolni köteles. A folyó iskolai évben a székesfőváros tanácsa 1913. febr. 13. kelt 118.335/1912—VII. sz. határozattal rendelkezésre álló kamatok fejében 262 koronát és 17 fillért utalványozott, amely segélyző-összeg növeléséhez a Pesti Első Hazai Tak a r é k p é n z t á r 200, az Egy esü 11 Budapesti Fővárosi Takarékpénztár 100 és Vörösváry Béla leányisk. igazgató úr 10 koronával járult. 26 tanulót 57297 koronával segélyeztünk. Az alaptőke álladéka 6200 korona és 15 fillér. Ezen iskolai évben az intézetnek 109 tanulója 989 db tankönyvvel segélyeztetek Díjmentesség. Felmentetett az iskolai év kezdetén az egész tandíj fizetése alól összesen 113 tanuló, féltandíjmentességben részesült 68 tanuló. Az év folyamán még 2 tanuló nyert teljes és 3 tanuló félévi mentességet. Az iskolaiév második felében elégtelen előmenetel következtében 14 féltandíjmentes tanuló vesztette el a kedvezményt, úgy, hogy a kimaradottak tekintetbe vételével az iskolai év végén összesen 117 volt tandijmentes és 54 féltandíjmentes. A rendkívüli tárgyakra járó növendékek közül 34-en élveztek teljes és 6-an félmentességet. Az összes tandíjmentesítések 12,344 K-át képviselnek.