VIII. kerületi községi főreáliskola, Budapest, 1912

Birkás Géza: Racine és az újabb francia kritika

életkörülményei nem tudtak benne elfojtani. Ő szembetűnő példa arra, mennyire egyoldalú a milieu-elmélet s mennyire rejtélyes, megmagyarázhatatlan jelenség a remekművek keletkezése. Nagyon tanulságos lenne mégis pontosan, nyomról- nyomra kikutatni és megállapítani, hogy akarata ellenére a janzenisták világnézete s az emberről, az életről, lélekről való felfogásuk milyen hatással volt a tragédia-író Racinera. Erre már Gazier, Lemaitre, Larroumet, Lanson s mások is rámutattak, alapos kifejtése, esetleg megcáfolása azonban még mindig hátra van.

Racine is, mint a francia klasszicizmus egyéb nagy írói, a legújabb időkig nagyon eszményi, emberfeletti, magasztos, nem eléggé reális megvilágításban élt a kritika és a közönség szemében. „Depuis tantőt deux cents ans qu’ils ne sont plus“, írja Brunetiére1; „nous avons en quelque sorté immo- bilisé ces grands homines du XVIIe siécle dans une attitude de génié et de majesté. Ils sont pour nous des demi-dieux classiques ... et nous melons malgré nous á notre admiration réfléchie je ne sais quel respect superstitieux qui semble géner la liberté de nos jugements ... ce n’est pas la bonne maniére de les admirer.“ Az újabb történeti kutatások az egész „nagy századról“ lerántották a leplet. Ma már tudjuk, hogy e kor élete nem volt csupa fény, szépség, finomság és udvariasság. A versaillesi palotában járva a nagyszerű velencei tükrök, gobelinek, aranyozott bútorok nem vakítanak el bennünket, eszünkbe jut az is, hogy e fényes palotának nem volt csatornázása, nagy volt benne tehát a bűz és piszok; tudjuk, hogy a finom, udvarias formák az emberekben aljas szenvedélyeket rejtegettek, hogy az emberi életnek milyen csekély volt az értéke s hogy, míg néhány ezer ember dúskált a földi jókban, addig a nép milliói nyomorult, agyongyötört barmok módjára éltek. •

Ne feledjük, hogy Racine is e kor fia volt, nem jobb és nem rosszabb kortársai átlagánál, jó és rossz tulajdonságok vegyüléke, húsból-vérből való ember. Nem valószínű, amivel megvádolták, hogy t. i. megmérgezte volna Duparc színésznőt, de az bizonyos, hogy akár frankok, akár kelták voltak ősei, heves, szenvedélyes temperamentumú ember volt, kit indulatai fiatalkorában is, később is gyakran elragadtak s hálátlan, kíméletlen, igazságtalan cselekvényekbe sodortak. A tömeg azonban szereti az illúziókat, szereti a nagy költőket feltétlenül jó, tiszta, nemes alakoknak elképzelni. Az életrajzírók is szeretik írójukat eszményíteni és működésének jelentőségét túlozni.2) Az olyan igazságtalan, ellenkező végletbe eső könyveknek, mint aminő Masson- Forestieré, hibáik dacára megvan az az érdemük, hogy újabb meg újabb kutatásokra és elmélkedésekre ösztönöznek és hozzájárulnak a hamis illúziók eloszlásához.

Birkás Géza.

P Etudes critiques, Paris, 1880. 214. 1.

2) Racine-nak csak egy, forrástanulmányokon alapuló, tudományos becsű életrajza van, Mesnardtól. (Grands écrivains de la France, Hachette, 1865—1870. I. k.) Larroumet és Lemaitre művei pedig kellemes olvasmányok ugyan, de teljesen a kitaposott nyomokon haladnak.