Református fögimnázium, Budapest, 1917
VIII. Ifjúsági egyesületek
44 déke. Tartottunk összesen 12 rendes gyűlést, 1 szeretetvendégséget december 13-án, melyen a tanulók igen szép számmal jelentek meg s mely körünk céljaira szépen jövedelmezett; s 2 választmányi gyűlést. Az elsőn az okt. 31-iki emlékünnepély műsorát állapítottuk meg. A másodikon pedig, május 25-én, az ez évi eredményről számoltunk be s a kör munkásságát jelen tanévben befejeztük. 4. Ifjúsági énekkar. Az énekkarunk létszáma évközben 60—80 tag között ingadozott. A rendes próbákon részt vett: 20—30 szoprán, 8—12 alt, 2—10 tenor, és 10—22 bassus. Szerepelt az énekkar okt. 30-án a reformáció 400-ik évfordulója alkalmával és a hősök emlékére tartott ünnepélyen Luthernek örökéletü énekével az „Erős vár“-ral. Továbbá az októberben rendezett Tompa-ünnepélyen, melyen 4 kart adott elő az énekkar, melynek szövegét és zenéjét Tompa Mihály irta. Ezek: 1. Télen nyáron pusztán 2. Néma hölgy fut a nagy éjszakán. 3. Béklyót tettem kesely lovam lábára. 4. Nem szól a tilinkóm, elhasadt. A fenti karok előadásával nagy sikert aratott az énekkar, mert azokat pontosan, lendülettel, zenei kifejezéssel és tiszta harmóniával, kiséret nélkül énekelte 4 szólamban. A karok átdolgozása vegyes karra Krausz Gusztáv énektanár stílusos munkája. 5. Ifjúsági zenekar. Felügyelő: Ravasz Árpád igazgató. Karnagy: Csapó Dezső VIII. o. tanuló. Ifjúsági zenekarunk az 1917/18. isk. évre szeptember 15-én alakult meg Ravasz Árpád igazgató felügyelete alatt. Karmester ebben az évben is Csapó Dezső Vili. o. t. volt, aki már a múlt iskolai évben is vezette a zenekart. A zenekar tagjai voltak : Első hegedűn játszottak : Vásárhelyi Zoltán Vili. o. tan. vezető (később bevonult katonának), Szabadi Sándor VII. o. t. (a vezető bevonulása után az első hegedű vezetője), Wanner Henrik VII. oszt. tan., Tímár AAihály VII. o. t., Füry József VII., o. t. Biró István VIII. o. t. (később bevonult katonának), Krammer Pál VI. o. t., Wertheimer Oszkár VI. o. t., Dinnyés Lajos VII. o. t., Baksa Sándor Vb., o. t., Dicsőfíy Béla VIb. o. t., Sámson Pál VIb. o. t., Szegő István Va o. t.