Református fögimnázium, Budapest, 1916
dályai Vass Tamás
4 súlyos idegbajt kapott, hogy sohasem lett többet egészséges. Hiában való volt az önfeláldozásig hűséges és minden tiszteletet megérdemlő feleség gondos ápolása, munkája, költekezése, éjjele- zése, — mást határozott az Isten; 1917. január 25-ikének reggelén örökre behunyta szemét a derék, jó ember, s január 27-ikén eltemettük a farkasréti temetőbe az iskola fenntartó testületé, a tanári kar s az ifjúság jelenlétében; a háznál tartott gyászszertartás után az intézet igazgatója vett búcsút tőle s a sírnál Csűrös István vallástanár imádkozott. Szép reményekre jogosító, lelkes, buzgó, fiatal tanár volt. Sem száraz tanítómester, sem szigorú biró nem akart lenni, hanem tanítványainak nevelője, atyai jóbarátja volt. Nem hiában, hogy ö maga is elég korán megismerte az árvaságot, különös szereiettel buzgólkodott az ifjúsági segélyegyesület érdekében s az árváknak, szegényeknek készséges gyámolítója és felemelője volt. — Utolsó óhajtása is az volt, hogy megtakarított pénzét szegény árva tanulóink segítésére fordítsa, s így jött létre az az alapítvány, amit özvegye az ő nevében, halála után, tett „ Vass Tamás és neje alapítvány11 címen, amely 5000 K értékű 6°/o-os hadikölcsönköt- vényből áll. Ennek félévi kamatát már az 1916—17-k iskolai évben élvezte 3 árva tanulónk. Magában ez a cselekedete többet beszél róla minden dicsérő szónál. Emlékezetét hálával és kegyelettel őrizzük meg minden időben, s nevét azok közé írjuk fel, akik becsületére és diszére válnak a mi iskolánknak. R. Á.
