Református fögimnázium, Budapest, 1915

VIII. Ifjúsági egyesületek

69 tanár úr 3, Vargha Gyula úr 2, Halász Zsigmond tanár úr 2, Samu János tanár úr 4 korona, Bakó László tanuló 50 fillér, Knob Alajos tanuló 1 korona. Összesen 33 korona. A szives adományozók fogadják hálás köszönetünket. A szellemi munkásság fontos momentuma volt az Önképző Kör égisze alatt megjelenő folyóirat, »A mi ujságunk«. A 20 oldal terjedelmű, nyomtatott lap főszerkesztője Makó Zoltán VIII o. t., felelős szerkesztője Hermann Miksa VIII. o. t. volt. A kis lap azonban kéthónapi működés után, az anyagiakban való szükség miatt, megszűnt. ! Ez évi zárlatunk az ifjúsági pénztári napló szerint: Az egész évi összes bevétel 1074.16 K. Az egész évi összes kiadás 1 777.48 K. Az egész évi gyarapodás tehát 296.68 K. 2. Ifjúsági segélyegyesület. Vezető tanárelnök: Ravasz Árpád igazgató. Az Ifjúsági Segély egyesület ezidei működését 1915. október 25-én kezdte meg. Az alakuló közgyűlésen Ravasz Árpád igaz­gató, a megejtett választások után, az egyesületet megalakulnak jelentette ki. Beiratkozott az alsó osztályokból 134 tag, a felső osztályokból 132 tag; összesen 266 tag. A tisztikar a 43 tagú választmány kebeléből a következő- képen alakult meg: Ifj. elnök: Palugyay Farkas VIII. o. t., al- elnök: Éltető Ákos, VII. o. t., titkár: Bakóczy István VIII. o. t., Főjegyző: Bakóczy István VIII. o. t., főpénztáros: Taub József VIII. o. t., főellenőr: Herrmann Miksa VIII. p. t., jegyző: Szilárd Gyula VII. o. t., pénztáros: Kálmán Andor VII. o. t., ellenőr: Barna Sándor VII. o. t. í A Segélyegyesület ebben az évben 22 szegénysorsú, jó ma­gaviseletű tanulót segélyezett 1206 (ezerkétszázhat) korona ösz- szegben, melyet három részletben osztottunk ki. Ezen összegben benne van a tandíjban kifizetett 672 korona is. ; A vak katonák javára és az egyesület vagyonának gyarapí­tására 1916. február 23-án a »Pester Lloyd« dísztermében nagy és előkelő közönség jelenlétében fényes anyagi és erkölcsi sikerű hangversenyt rendeztünk. A sikert közreműködésükkel előmozdí­tották; Sz. Marschalkó Rózsi, Keömley Bianka és Szabadi Frida

Next

/
Thumbnails
Contents