Református fögimnázium, Budapest, 1914

I. Adatok az 1914-1915-ik iskolai év történetéhez

6

lfj. Szalay Károly mint a cs. és kir. 5-ik gy. e. kadétja hivatott be, az északi harctéren teljesített szolgálatot, szolgálata folyamán zászlóssá léptették elő, eleinte Keletporoszországban harcolt, súlyos harcokban volt része, s a tél elején Nyugat-Galiciában orosz fogságba került. Tudomásunk szerint — a tőle vett értesítések alapján is — egészséges.

Vass Tamás, mint a 22. honvéd gy. e. hadnagya, mindjárt a mozgósítás első napjaiban az északi harctérre vitetett, s az első uzsoki harcok alkalmával rendkívül heves harcokban vett részt, a kiállott testi és lelki fáradalmak idegrendszerét annyira megviselték, hogy az ősz vége felé súlyos betegen került haza, azóta állandóan orvosi kezelés alatt van, állapota még most is súlyosnak mondható, de Isten kegyelméből, felesége fáradhatatlanul gondos, hűséges ápolása, — s a gondos orvosi kezelés folytán reméljük és várjuk teljes felgyógyulását.

Mindenik tanárunk a legnagyobb lelkesedéssel és örömmel ment, mikor a haza úgy kívánta, hogy fegyvert fogjon a kezébe, s a könyvet karddal cserélve föl, ott teljesítse szolgálatait, ahol leginkább kell. Haza küldözgetett leveleikből szent ügyünk sikerébe vetett rendületlen hit, feltétlen bizalom, sőt egynémelyikéből derült humor sugárzott ki mindig. Egy pillanatra sem csüggedett egyik sem. Hozza Isten vissza őket minél előbb a mi körünkbe, reájuk váró kathedrájukra, tanítványaik közé, hogy a jól megérdemelt, állandó, tartós béke idejében zavartalanul dolgozhassunk tovább iskolánk ügyén!

De az év története nem volna teljes, ha e helyen fel nem említenők azt, hogy az itthon maradt csonka tanári testület tagjainak munkája is sokkal nehezebb volt, mint más időkben, — hogy most mindenki nagyobb terhet viselt, és hűséggel, becsülettel viselte ezt a terhet. Az augusztus végén tartott első tanári gyűlésünkön a testület egyhangú lelkesedéssel mondotta ki, hogy a harcba ment tanárok óráinak ellátására mindent megtesz s minden egyes tanár, díjazás nélkül, szívesen vállalkozik — kötelező óraszámán felül — a távollevő kartársak terheinek viselésére, hogy valamiképen megindulhasson a tanítás munkája.

A tantervben előírt órák számát, miniszteri, illetőleg egyházi főhatósági engedéllyel, a legtöbb tárgyban le kellett szállítanunk. Még így is, az önként vállalt óratöbbletek és tantervi redukált óraszám mellett a 8 hiányzó tanár helyét séhogysem tudtuk volna pótolni, ha jelenleg iskolánkon kívül álló, de mindig intézetünk