Református fögimnázium, Budapest, 1912
I. Tanulmányok
55 leány most már az ő szemük fénye, országuk reménye. A kihaló orániai törzs utolsó sarjadéka, hiszen az anyakirálynő ez egyen kívül mind holt gyermeket hozott a világra. Pár hónappal ezelőtt siratta el az ötödik halott újszülöttet hat millió holland. lm a százados királyi cédrusok végzete, mikor az elerőtlenedő, koronás sudár már csak egyetlen gyökérszállal könyörög életet az anyaföldtől, az élet kútfejétől! XVIII. A királyok, királyi arcok és királyi sorsok engem mindig érdekeltek. Sokszor haragszom ugyan gyilkos hatalmukra, máskor viszont Szabolcskával érzek: „Sajnálom, szegényt, a királyt is, ha szenved.“ Kiváncsivá tesz, mikor fejedelmi tisztének teljes pompájával jelenik meg polgári, vagy katonai tömegek előtt. Tetszik nekem, hogy ebben a minden tekintélyt kikezdő, cinikus, túlművelt társadalomban van egy rettenetesen körülbástyázott, positiv hatalom, melynek jelenlétében még a ripők anarchiának is torkába fúl a röhej és a gúny, mert ha kötekedni vagy játszani próbál vele, a tét mindjárt vérre, halálra szól. Ez a király! Kint az utcán vagy a trónuson. Hát otthon? íróasztalnál, társalgója vagy dohányzóterme zsöllyeszékén ? Felesége, barátja, gyermeke s egy-egy kedves rokona társaságában? Ez az, ami amannál izgatóbb. Az ember. Vannak-e eszményei, miket el nem érhet ? Ha vannak és ez fáj neki: ember, mint én, mint te. Nem is embermivoltában kételkedem én, hanem közérzését, hangulatait, gondolatvilágát akarom megkülönböztetni a milliomokétól. Minden foglalkozás rányomja bélyegét az ember lényére. S ne nyomná rá a királyéra, kinek huszonöt vérelődje gyakorolta ezt a mesterséget? Micsoda parányi kis területet foglal be egy-egy halandó ember földi hivatása. Egy kis gazdaság, hivatal, vállalat, üzlet, család, személyzet körére terjed ki az emberek nagy többségének gondja, látóköre. Nagy szellem, lángész legyen az, aki kisded polgári viszonyainak abroncsaiból kilendülve, szemlét tud tartani a nagy egész felett. Aki odáig emelkedik, ahol már hallani Klió fölséges vésőjének sercegését. A királynak pedig napi dolga, hogy emberek, embercsoportok, népek sorsáról ítélkezzék, hogy kezét ott tartsa a történelem szivén, az idő pulzusán! Kell, hogy az ilyen embernek apró emberi dolgaiban, játékaiban és bánatában, eszmélkedéseiben, sőt szeszélyeiben is legyen valami
