Református fögimnázium, Budapest, 1912

I. Tanulmányok

45

Ekként akartam fölriadni s alighogy hazaértem, a föld alól váratlanul előtermett pesti cserkészfiúk serege elnémította ajkamat, sőt bűnbánatra és hozsánnára késztetett! Ez a gyorsaság, élelmesség nyugat okos intézményeinek átvételében: ez a magyar jövendő záloga!

XIV.

A karácsonytáji szünet alatt a német Szent Földre, Wittenberg, Halle, Lipcse, Weimár városokba tettem kirándulást. A wittenbergi vár, melynek templomajtajára Luther kiszegezte az újkor legnagyszerűbb hadüzenetét, ma kaszárnya. Ódon falai még mindig szilárdan s tiszteletreméltóan emelik toronyfejüket az égnek, melyen most aranybetűkkel ragyog a költőreformátor híres énekének aranysora : Feste Burg ist unser Gott. Bent a templom sírboltjában pihennek Luther hamvai s tíz méterrel odább gyakorlatozó katonák sarka rengeti a hantot. Nem messze a vártól gyárak füstölögnek, ide siet kora reggel — nagyrészt kerékpáron — a munkásleányoknak egész serege s közömbösen száguldanak el a világtörténelmi kapuszárny előtt; megszokták már s az ő gondolatuk nem a vár szószéke, hanem a gyár szövőszéke körül kalandozik. Engem azonban soká lekötve tart a négyszázesztendős falak áhítata. Mert Wittenberg nekem majdnem az, ami Jeruzsálem. Mint ahogy minden név és fogalom, amit 12 esztendős korom előtt fogadtam szívem és elmém szentélyébe, nekem szentség maradt. S Luther kalapácsütéseinek döngését már a hadházi kis, fehérre meszelt, földszintes iskolaház padjában hallottam.

Halle és Lipcse összejárása után nagy várakozással siettem Weimárba.

Haliéból indulva körülbelül két órát tölt vonaton az ember. Ismeretlen, megfoghatatlan nevű állomásoknak egész sorát jelenti harsány szavával a gondos, német kalauz. Ezek az első hallásra érthetetlen városnevek folytonosan fülébe vágják az idegennek, ha álmodozásai közben talán felejtette volna, hogy a honi föld, honi nyelv birodalmán kívül, valahol messze világban jár. Lassanként tetemes, széles hullámú dombok panorámája tárul elébünk, miken fiatal, zöld vetéstáblák mosolyognak és enyelegnek a szélben, mint komoly apák hátán pajkos gyermekek. Kellemes érdeklődéssel jártatja végig szemét az ember a lankás magaslatok szelíden egymásba folyó vonalain, átadva magát a finom hajlású föld-