Református fögimnázium, Budapest, 1912

I. Tanulmányok

40

csak 18 idegen állambeli, a többi német. A tanítás nyelve az alsó osztályokban részint német, részint francia, de a felső osztályokban a vallás, német, természetrajz, angol, héber és ének kivételével, úgyszólván kizárólag franciává lesz. S az eredmény igazán meglepő. A növendékek minden előismeret nélkül, még házi instructió- ban se részesülve birkóznak meg a francia tannyelv nehézségeivel s az untersecundában már — fülem hallatára — fordították folyékonyan az Aeneist — franciára. Tanár és tanuló itt igazán ember- fölötti, de ragyogó emelményekkel jutalmazott munkát végeznek. Curiositas gyanánt följegyzem, hogy a latin szavaknak nehány, a miénktől elütő olvasásmódjával is találkoztam. A französisches gymnasium pl. abitüsz-t hoz ki a habitusból; Poroszország-szerte el van fogadva a magánhangzótól követett ti szótagnak görögös olvasása, tehát: sententia, iustitia, míg a hollandoknak még coelum, Caesar, Cicero is: Koelum, Kaesar, Kikérő. S hogy a németek cibi-t „szibi“-nek, saepe-t „zaepe“-nek hangoztatják, értem, de hogy a cogere-ből miféle magyarázat alapján csinálnak cogeré-t, azt nem tudtam, de nem is tartottam szükségesnek megérteni.

Szembeszökő a reformintézetek latin oktatásának eredményessége. A realgymnasiumok egyrészénél, pl. Altonában csak az untertertiában, vagyis az oktatás negyedik évében kezdik a latint.

Itt már tantervszerűleg háttérbe szorul a grammatizálás, minek következtében a nyelvet sokkal gyakorlatiasabban kezelhetik. Nagy súlyt helyeznek a latin phraseologiára s ennek eredményeként könnyebben megy a mondatszerkesztés, a stylizálás, amit iskolai dolgozataik bizonyítanak; magam meggyőződtem róla, hogy másfél oldalas német szöveget egy tanítási órán belül könnyen lefordítanak a kezdő fokon is latinra, természetesen 14—15 éves fiúk. Épen kintlétem alatt nagy forrongást okozott a tanárvilágban a porosz kultuszminiszternek egy rendelete, mellyel a hírhedt iskolai gyakorlatokat, az extemporalékat kitörölte a középiskola munkaanyagából s helyette minden egyes óra végén egy arra szánt, kis füzetbe, egy-két mondatnyi latin fordítást követel. Érdekes, hogy a rendelet ellen, egy e célra összehívott congressu- son, az idősebb professorok tiltakoztak rendkívül tüzes felháborodással, mert az ilyen felaprózott forditási gyakorlatokat didaktikailag célszerűtlenek, javításukat pedig sokkal nyűgösebbnek, fárasztóbbnak találták a rendes kétheti gyakorlatok javításánál. Tudomásom szerint azonban ennek a mozgalomnak eredménye nem lett. A német diákok a dolgozatírás és javítás kellemes, gond-