Magyar Királyi Tanárképző Intézet gyakorló főgimnáziuma, Budapest, 1920
III. A tanári testület működési köre
4 Az iskolai év szorgalmi idejét az idén a tüzelőanyag hiánya már nem rövidítette meg. A szülőknek áldozatkészsége lehetővé tette a szükséges tüzelőanyag beszerzését s így örömmel jelenthetjük, hogy az elmúlt iskolai évhez viszonyítva, amikor csak a VII. és VHI. osztályokban felváltva folyhatott a tanítás, míg a többi osztály foglalkoztatása 1919. évi november hó 1-től 1920. évi március hó közepéig szünetelt, az idén az V—Vili. osztályig, a két héttel megtoldott karácsonyi szünet leszámításával, rendes tanítás folvt, s csak az alsó négy osztályban kellett a tanítást a fellépő kanyarójárvány miatt 1920 november elejétől december 15 ig szüneteltetni. Ezenfelül az első osztályt a tisztiorvos több ragályos eset miatt f. évi február hó 28-tól március hó 8-ig bezáratta és a termeket fertőtleníttette. A szorgalmi időnek ilyetén való bővülése nem maradt nyomtalanul, s így sikerült némileg a rendkívüli helyzet szülte hiányokat és mulasztottakat pótolni s a kitűzött anyagot is befejezni. Ez iskolai évben is — a tavalyihoz hasonlóan — e rendkívüli tárgyak szerepeltek tanításrendünkben: németnyelvi gyakorlatok (Bielek), természetrajzi gyakorlatok (Balázs, Geduly), fizikai gyakorlatok (Szijártó, Kronberger), ének- és zenekari gyakorlatok (Wágner). Ifjúságunkat önmunkásságra a báró Eötvös József-Önképzőkör serkentette, amely folyó évi március hó 15.-én változatos műsorral hazafias ünnepélyt rendezett. A férfias fellépésre és határozottságra nevelő nemes sportot is eredményesen művelték tanítványaink, akik az intézet kebelében megalakult Sportkörnek február hó 21—23. napjain rendezett házi, továbbá április hó 25-től május hó 1-ig a budapesti tankerület ifjúságának bevonásánál rendezett ifjúsági tőr- és kardvívóversenyében mutatták be ügyességüket és többen igen szép és sok reményre jogosító győzelmet arattak Az ifjúsági vívóverseny dijaihoz a nagyméltóságú VKM. is hozzájárult és biztosította annak sikerét. Nem mulaszthatjuk el, hogy e helyt is Kronberger Ede tanár úrnak a versenyek körültekintő, gondos és sok időt igénybevevő önzetlen rendezéséért az intézet nevében köszönetét ne mondjunk. Amidőn ifjúságunknak a testi nevelésben tanúsított eredményes működéséről beszámolunk, meg kell említeni dr. Tóth Tihamér kath. hittanár, papnevelőintézeti tanulmányi felügyelő úr áldásos, odaadó s önzetlen munkáját, aki intézetünk kath. növendékei lelki életének kialakításában és jellemnevelésében bennünket zajtalan, de annál mélyebben szántó munkájával támogatni szíves volt. A jó Isten kegyelme legyen rajta, hogy e munkájával bennünket még sokáig támogathanson. Ö ugyanis, mint az intézetünk kebelében megalakult Mária-kongreáció prefektusa, szeretetreméltó egyéniségével maga köré gyűjtötte idén is kath. ifjúságunk önként jelentkező jobbjait s velük hetenkint egyszer a lelkiélet ápolására összejöveteleket tartott, amelyeken mindig épületes tanításokban volt részük tanítványainknak. Az összejöveteleken kívül többször kirándulást is rendezett a főváros környékére, amelyek mindig nagy örömére szolgáltak kongreganistáinknak. Az ezévi május hó 15 .-én tartott lélekemelő tagavatási ünnepen és az azt követő akadémián lelki gyönyörűséggel tekinthetett vissza eddig kifejtett önzetlen munkásságára, amikor a szép számban megjelent szülők is meggyőződhettek, hogy a kicsiny mag jó talajra hullott és sikeres fejlődésre biztat. Az idén is ép úgy, mint tavaly, dr. Waldapfel János tanárképző-intézeti tanár úr Kármán Mór „Paedagogiai Dolgozataidnak két kötetét ajánlotta fel, hogy ezzel egyik kiváló és szorgalmas tanárjelöltünk kitüntettessék. Az ajándékért fogadja az adományozó hálás köszönetünket. III. A tanári testület működési köre. 1. Hatóságok. A budapesti tanárképző-intézeti gyakorló-főgimnázium fenntartója a magyar állam. Iskolánk a vallás- és közoktatásügyi minisztérium rendelkezése alatt áll. A minisztériumi középiskolai ügyosztály főnöke dr. Viszota Gyula tankerületi kir. főigazgató.