Magyar Királyi Tanárképző Intézet gyakorló főgimnáziuma, Budapest, 1917

Dr. Pruzsinszky János: Iskola és egészségügy

5 ség ügyét minden vonatkozásában be kell vinni az iskolába, magát az egészségtant is rendszeresen és fokozatosan tanítani kell az egyes osztályokban, de egyébként is oda kell hatni, hogy minden tanító minden kínálkozó alkalommal figyelmeztesse növendékeit az életüket és egészségüket fenyegető veszélyekre, továbbá a sza­bad és tiszta levegőben való mozgás áldásos hatására, az agy- és idegszervezet okos kíméletének jelentőségére és az úgynevezett szellemi túlterhelés helyrehozhatlan pusztításaira. Aki a fővárosi viszonyokat ismeri, épen a legszorgalmasabb és legbuzgóbb tanulók­nál tapasztalhatja az időnek előtte való elidegesedést, amiből a gyakori neuraszténia összes visszásságaival és perverzitásaival együtt szokott előállani. Mindinkább szükségesnek látjuk és látják az egész világon, hogy főleg a középiskolában, ennek egész nyolc évi folyamán végig, a kis és nagy tanulók korukhoz okosan alkal­mazkodó egészségügyi nevelésben részesüljenek, hogy a mindenütt tapasztalható s a fejlődéssel együttjáró rossz szokások gyökeret ne verjenek, és hogy általában a test és szellem fejlődése az egészség követelményeinek állandó szemmeltartásával történjék. Gróf Apponyi Albert körrendeletének egyik nagy érdeme abban rejlik, hogy az egyes tantárgyak keretében is iparkodik megállapítani a megfelelő módozatokat és tanácsokat ad a teen­dőkre nézve. A magyar nyelvi olvasókönyvek ezentúl olyan részle­teket is fognak tartalmazni, melyek a nép életmódjára vonatkoznak vagy az egészség szempontjából annak helyes vagy káros szokásait ismertetik. A rendelet pl. a nyolcadik osztály tanulói számára fel­hívja a figyelmet Széchenyi István Önismeret-éré, és megkívánja, hogy egyszer-másszor házi dolgozatokat is készíttessünk az egész­ségügyi kérdések köréből. A klasszikus nyelvek olvasmányai az antik világ művelődési viszonyaival kapcsolatban igen sokszor nyújtanak alkalmat idevágó okos és hasznos kitérésekre. Sok velős mondatot és higiénikus életszabályt találunk a hellén és római idiómában egyaránt, hogy egyebet ne említsünk, mint a modern higiéna alapját és kiindulópontját hirdető mondást : Tolle causam morbi, morbum ipsum tolles. A történelem,a földrajz és talán legelső­sorban és mindenek felett a természetrajz és a természettan igen jelentékeny mértékben járulhatnak hozzá, hogy a serdülő ifjak «az egészségnek egyéni és nemzeti jelentőségét felfogják és átértsék». A véranyag elemzésével és alkotó részeinek ismertetésével kap­csolatban az úgynevezett vérszegénység állandó súlyos veszélyei­nek feltárása, a táplálkozás kérdéseinek és az élelmiszerek alkotó elemeinek megbeszélése bőséges alkalmat szolgáltatnak az egészség és egészségügy irányában való elmélyedésre. A mennyiségtan is belevonhatja körébe e fontos ügyet. A gyermek súlya és súlyának fokozatos gyarapodása, a gyermekbetegségek és epidémiák el­terjedtsége, a védőoltások foganatja, a gyermekhalandóság és a balesetek szomorú statisztikája, a népszaporodás adatai, a kórházi

Next

/
Thumbnails
Contents