Magyar Királyi Tanárképző Intézet gyakorló főgimnáziuma, Budapest, 1915

Az ifjúsági körök működése

AZ IFJÚSÁGI KÖBÖK MŰKÖDÉSE. A) A Báró Eötvös József Önképzőkör. A Báró Eötvös József Önképzőkör az 1914/15-iki iskolai év kényszerű szünetelése után idén újra megkezdhette műkö­dését dr. Császár Elemér tanárelnök vezetése alatt. Az ifjúság részéről elnök Pacher Béla VIII.; alelnök Belatiny Iván VIII.; titkár Barca József VIII.; jegyzők Tóth Elemér VIII. és Szászy István VII.; pénztáros Juhász Andor VII.; ellenőr Göllner Lajos VIII. o. tanulók voltak. Noha az önképzőkör életében mindkét osztály (VIII. és VII.) ezúttal első ízben vett részt és így gyakorlatuk e téren teljesen hiányzott, nemcsak egészen simán indult meg és minden zökkenő nélkül folyt le a kör munkássága, hanem a sors kedvezéséből tagjaink között olyan nagy számmal találkoztak ez évben komoly törekvésű, érett, tehetséggel megáldott ifjak, hogy ezt az esztendőt méltán sorol­hatjuk Önképző-körünk sikerekben leggazdagabb évei közé. Az üléseken bemutatott dolgozatok és elhangzott szavalatok között nem egy volt, mely az önképzőköri színvonalat messze meghaladva, szinte irodalmi vagy művészeti értékre emelkedett s nemcsak a kör tagjainak, hanem a vezető tanárnak is komoly élvezetet szerzett. Örömmel emeljük ki a kör két legnagyobb buzgalmú, legértékesebb tagjának munkásságát: Gál Lászlóét, aki minden irányban, költeményeivel és novelláival, szavalatai­val és a szavalatok szakszerű beható bírálatával kivált, s Pacher Béláét, aki szintén több irányban, mint költemények és becses irodalomtörténeti dolgozatok szerzője, értékesítette tehetségét. Szereplésüket több ízben jegyzőkönyvi dicsérettel tüntette ki a kör. Ugyanők voltak a körtől kitűzött pályakérdések és szavaló­versenyek győztesei is. A novellára kitűzött pályadíjat Gál László, az irodalomtörténeti kérdés megoldásának jutalmát Pacher Béla nyerte el, a verspályázat díját megosztva ketten,

Next

/
Thumbnails
Contents