Magyar Királyi Tanárképző Intézet gyakorló főgimnáziuma, Budapest, 1915

Iskolánk és a háború

ISKOLÁNK ÉS A HÁBORÚ. A múlt iskolai évi Értesítő «Iskolánk a háború évében» cím alatt beszámolt intézetünk életének mindama mozzanatairól, me­lyek nálunk a háború következtében előállottak. A f. é. jan. 29-én kelt 14,092/916. számú vallás- és közoktatásügyi minisztériumi magas rendelet értelmében a most lefolyt iskolai év történetéből is kiragadjuk s külön fejezetben állítjuk itt össze az intézeti épü­letre, az intézeti tanárságra és a növendékeinkre vonatkozó adato­kat, amelyek a háborúval összefüggésben állanak. I. Az intézeti igazgató utánjárásának sikerült elérnie, hogy a háború első éve elmúltával a mindenek fölött álló fontos katonai érdekek sérelme nélkül ez évre már visszanyertük otthonunkat s visszatérhettünk Trefort-utcai épületünkbe. Az 1915. év aug. 27-én távozott el végképen hajlékunk falai közül a katonaság. Az egész intézetnek nevében hálás lélekkel mondunk köszönetét dr. Csupor József székesfővárosi tanácsos urnák, aki ügyünket felkarolta, vala­mint dr. Szilágyi Lajos vezérkari százados urnák, aki a katona­ságot máshol helyezte el. 1914 július 26-tól volt itt valóban szokatlan világ, nyüzsgött- zajgott a gyermekhad egykori derűs otthonában keményléptű, ko­moly férfiak és férfiakká komolyodott rózsásarcú ifjak hajnaltól estig elfoglalt, fáradhatatlan, hangos tömege. A csöndessé vált épületen ugyancsak meglátszott, hogy nem múzsahajlék volt, hanem kaszárnya. A folyosók és termek fes­tése tönkrement, ablaktáblák összetörtek, lakatok megrongálódtak, kulcsok egytől-egyig elvesztek, az udvar a tábori konyháktól és sátraktól teljesen föl volt dúlva. Csak a fizikai és természetrajzi szertárak maradtak bántatlanul s a tanári könyvtárból is mind­össze nehány könyv kallódott el. Mintegy negyedfél heti alapos tisztítás, javítás, fölújítás után volt udvarunk és épületünk iskolai célra használhatóvá tehető. A rettenetesen megrongált szomszédos bérhelyiségekbe egyáltalán be se mentünk. Pedagógiai okokból sem. Fegyelemnek és egészségnek egyaránt kárára volt az oda való átjárás. Elkészülvén a gyökeres helyreállítás és átalakítás fáradságos nagy munkája, kijelöltük és berendeztük az osztálytermeket, he­lyükre állítottuk és leszögeztük a padokat s szeptember 20-án kezdetét vehette a tanítás. Nem úgy, mint tavaly, amikor a Ho-

Next

/
Thumbnails
Contents