Magyar Királyi Tanárképző Intézet gyakorló főgimnáziuma, Budapest, 1914
Császár Elemér: Badics Ferenc
38 nevét megérdemeltnek tartsa a felsőbbség, s elvigyék messzeföldre a tudós világ képviselői. Egyéniségének szeretetreméltó vonásait akkor ismerte meg az ifjúság, mikor kivezettük igazgatónkkal az élükön a szabad természetbe, s az iskolai fegyelem korlátái alól magunkat is, tanítványainkat is fölszabadítva, a mindennapi munka szürke komolyságát fölcseréltük a színes, vidám jókedvvel. Intézetünk föntebb említett hagyományai közé tartozik, hogy a tanítás célját szolgáló kisebb kirándulásokon kívül minden évben rendez a felsőbb osztályok több tanulójával egy nagyobb, napokra terjedő körutat hazánk természeti szépségekben és történeti emlékekben gazdag vidékeire, s az iskolai munka befejeztével az egész ifjúság számára, a szülőházak bevonásával, egy nagyszabású majálist a budai hegyekben. Igazgatósága elején maga Badics Ferenc vezette a kirándulásokat, s akik részt vettek bennük, ma is kedvesen emlékeznek vissza azokra a kedélyes napokra, melyeket társaságában tölthettek. A rendezés és vezetés fáradságos munkájából buzgón kivette részét a tanári kar több tagja, de a kitűnő tervezés, a minden aprólékosságra kiterjedő előkészítés — biztos kulcsa a sikernek — az igazgató érdeme volt. 0 adta meg azt a bizalmasabb hangot, mely a kirándulásokon elenyésztette a tanárt és tanítvány, fölnőtt és ifjú között már a korkülönbség miatt is természetszerűleg fönnálló válaszfalat, s ezáltal az évenkinti körutak nemcsak a tanulmányok kimélyítésére, a gyermeki lélek finomodására voltak jó hatással, hanem nagy pedagógiai jelentőséget is nyertek: bensővé, meleggé tették az iskola vezetői és tanulói között a viszonyt. Különösen az 1899-ik év pünkösdi ünnepei alkalmával rendezett aldunai kirándulás marad örökké emlékezetes a résztvevők előtt azáltal, hogy Badics Ferencnek sikerült e kirándulásra megnyerni Heinrich Gusztávot, a tanárképző-intézet akkori igazgatóját, aki «elméjének és kedélyének adományait öt napon át csak úgy szórta a kis társaság tagjai közé, tanulóinkat majd tanította, majd mulattatta és mindig mindnyájukkal együtt érzett, komoly megilletődésben és játszi tréfában egyaránt». Ismerve azt a páratlan közvetetlenséget, természetességet, a szellemnek azt az erejét és gazdagságát, mely Heinrich Gusztáv egyéniségét jellemzi, valóban értjük, hogy a kis társaság tagjai leg-
