Magyar Királyi Tanárképző Intézet gyakorló főgimnáziuma, Budapest, 1913
V. Az 1913/14. iskolai évben feldolgozott tananyag
D) Művészettörténeti előadások és tanulmányi kirándulások. I. Művészettörténeti előadások. Tizenöt év óta élvezi iskolánk a magas kormány gondoskodását abban az irányban, hogy évről-évre foglalkoztathatja növendékeit rendkívüli sorozatos előadások révén a képzőművészeti alkotások remekeivel. így tehát intézetünkben a művészettörténet tanítása állandóságot kapott, s csakhamar kialakult az a hagyomány, hogy a VII. osztály növendékei az építészet és szobrászat fejlődését kísérték figyelemmel, viszont a VIII. osztályban a festészet gazdag anyaga foglalta le a műalkotások ismertetésére szánható órákat. Míg iskolánknak felváltva volt VII. és VIII. osztálya, ez a felosztás változatlanul helyesnek bizonyult. Az idén történt először, hogy az iskola teljes nyolcosztályúvá fejlődvén, a két legfelsőbb osztály egyszerre hallgatta e rendkívüli tanfolyamot. És mivel iskolánk eddigelé sem követte a szokásos könyvfelosztást, mely az egyes korszakokban a három művészeti ágat együvé veszi, hanem minden egyes művészeti ágat külön-külön tüntetett fel fejlődésében, az ókortól kezdve egészen a jelen korig, ezért minden nehézség nélkül egyesíthette a két osztály tanulóit közös hallgatósággá, mely az idén a festészet történetét kísérte végig ja- nuárius havától kezdve március végéig a szombati napok délutáni óráiban. Meglátogatta továbbá a Szépművészeti Múzeumot is.. Az iskola lassanként kis művészettörténeti gyűjteményt állított össze, mely lehetővé teszi, hogy színes reprodukciók, metszetek és főleg diapozitív lemezek segítségével szemléltethesse a tanulókkal a nagy mesterek remekműveit. Bevezetésül a festészet eszközei (rajz, szín, árnyékolás, perspektíva) kerültek szóba, szintúgy a különböző technikai eljárások (email, enkau- stika, mozaik- és üvegfestészet, miniature, pastell, aquarell, falés táblafestés, fa- és acélmetszet). A görög festészet csak annyiban volt tárgyalás anyaga, hogy a pompeiibeli falképeket meg lehessen magyarázni. Érintve azután az ó-keresztény és. bizánci festészetet, rátért a tanfolyam a modern festészet kialakulására, s itt a nagy múzeumok berendezését véve alapul, előbb