Magyar Királyi Tanárképző Intézet gyakorló főgimnáziuma, Budapest, 1913
XIII. Intézeti alapítványok; ösztöndíjas, jutalmazott és tandíjmentes tanulók
126 s ezekkel az intézet legfelső osztályainak önképzőkörében a legmunkásabb tagok évenkint március hóban jutalmazandók. Ennek odaítélése iránt az Önképzőkör tanárelnöke a kör kebelében intézkedik s az eredményről jelentést tesz a tanári-karnak. Ha valamely évben nem volna jutalomra érdemes tanuló, a jutalomkönyvek a tanév végén más osztályok tanulóinak is kiadhatók, kik szorgalmas tanulásukkal társaik közül kitűnnek. A föntebb körülírt 3000 kor. névértékű m. koronajáradék- kötvény szelvények nélkül az intézeti igazgató őrizete alatt van; a kamatok — félévenként 60 kor. — jún. 1-én és dec. 1-én esedékesek s az igazgató hivatalos nyugtatványai ellenében fizetési ív mellett a budapesti IX. kér. állampénztárban fizettetnek ki. A tanévek szerint szerkesztett okmányolt számadások a Tall, és Közakt. Minisztériumhoz terjesztetnek föl. 3. Brüll Ar min-féle ösztöndíj-alapítvány. Az alapító-levél * kelt Budapesten, 1899. évi május 12-én. Jóváhagyatott a Vall. és Közokt. Min. 1899. július S-án 36220. sz. a. kelt rendeletével. Eredeti tőke: 4000 forint (8000 kor.), mely összeget néhai Brüll Ármin volt budapesti lakos 1895. márc. 20-án kelt s a budapesti VI. kér. kir. járásbíróságnál 1899. jan. 5-én kihirdetett végrendeletéhez csatolt pótlék 3. pontjában a pesti izr. hitközség által kezelendő ösztöndíj-alapítványul hagyott. A pesti izr. hitközség a hagyományt elfogadta s 1899. febr. 7-én kezelésébe vette a jelzett értékű, 4%-os magy. koronajáradék-kötvé- nyekben elhelyezett összeget. Az évi 320 koronát tevő kamatot az örökhagyó rendelkezéséhez képest szerkesztett alapító-levél szerint mindenkor intézetünknek «egy érdemes, szegény, izraelita tanulója» kapja. Minthogy a végrendelkező az alapítvány egyéb módozatai iránt nem intézkedett, a pesti izr. hitközség ezek tekintetében a hasonló alapítványokra nézve nála dívó szokás szerint jár el; vagyis minden év január havában pályázatot hirdet az ösztöndíjra, a beérkező folyamodványokat az intézeti igazgató a tanárikar kijelölő javaslatával átküldi az izr. hitközséghez, melynek elöljárósága egy tanévre adományozza az ösztöndíjalap egy évi kamatait. Az alapító-levelet jóváhagyó fent id. miniszteri rendelet szerint «az alapítvány számadási kivonatai évenkint a Vall. és * Az alapító-levél egész terjedelmében közöltetett 1899/1900. évi Értesítőnkben.