Magyar Királyi Tanárképző Intézet gyakorló főgimnáziuma, Budapest, 1911

Néhány fizikai kísérlet az elektromosságtan köréből

34

vezetékek közé. Sivíttassuk a lámpát és olvassuk le a mérőeszközökről az Ee és Ie effektiv értékeket. E kettő hányadosa adja meg az önindukciót és kapacitást tartalmazó vezeték látszólagos ellenállását. Ha a váltakozó áram periódusszámát megállapítjuk, arról is meggyőződhetünk, hogy a látszólagos ellenállásnak ilyen módon meghatározott értékét adja a következő képlet is :

r- + ßnnL —

melyben r ohmikus ellenállást, L önindukciót, C kapacitást és 11 periódusszámot jelent. Ebből a kifejezésből kitűnik, hogy az önindukciót megfelelő kapacitással kapcsolva, ha t. i.

QjtnL =

2 -aC

a látszólagos ellenállás azonossá válik az ohmikus ellenállással, ami annyit tesz, hogy az induktív ellenállást kapacitás alkalmazásával csökkenthetjük.

14. Izzólámpa-kísérlet, mely a 11. és 12. pont alatt mondottakban leli mayyarázatát. Vegyük elő az 1. kísérlet összeállítását, melynél a szekundértekercsliez kapcsolt 110 voltos izzólámpa világít, amidőn az ívlámpa sivít. Kapcsoljuk a rezgéskörbe a többi három, önindukciós tekercset is. A lámpa alig izzik. Ha pedig a 8 MF.-os kapacitásból 6 MF.-ot kikapcsolva, csak egy önindukciós tekercs és 2 MF. van a rezgési körben, az izzólámpa éppen olyan jól ég, mint azelőtt. A 13. pontban foglaltakat és az ívlámpa hangjának magasságváltozását figyelembe véve, könnyen meggyőződhetünk arról, hogy mindkét esetben egyenlő mértékben növekedett a rezgési kör látszólagos ellenállása. A lámpa mégis csak az első esetben aludt ki, míg a második esetben változatlanul világított. A jelenséget könnyen megértjük, ha meggondoljuk, hogy a váltakozó áram indukáló hatása nemcsak az áram erősségével, de annak periódusszámával is növekedik. Már pedig a második esetben a periódusok száma megkétszereződött s így az indukált áram ez esetben is elég ahhoz, hogy az izzólámpa éghessen.

15. Annak demonstrálása, hogy a váltakozó áram valamely vezetékének feszültsége kisebb lehet, mint ezen vezeték egyes részeinek feszültsége. A 12. ábrán látható önindukciót és kapacitást tartalmazó vezetéknél, ami tulajdonképpen nem más, mint a 11. ábrán feltüntetett elágazás, mérjük meg voltméterrel d és ff, B és E. továbbá A és E pontok közötti feszültséget, melyeket jelöljünk sorjában: Lab-, Ebe- és Eae-vA. Azt találjuk, hogy az utóbbi feszültség kisebb a két első feszültségnél.