Magyar Királyi Tanárképző Intézet gyakorló főgimnáziuma, Budapest, 1911
Néhány fizikai kísérlet az elektromosságtan köréből
25 Ezek előrebocsátása után áttérek a sivító ívlámpa bemutatásához használt összeállítás (7. ábra) leírására. A 110 voltos (még jobb, ha a 220 voltos) városi vezeték (egyenáram) A és B szorítóihoz kapcsoljuk az ívlámpát, melybe mintegy 4—6 mm átmérőjű tömör szeneket tettünk. Jó, ha az ívlámpát finoman szabályozhatjuk. Ebbe a vezetőkörbe van kapcsolva V puha-vasmaggal ellátott önindukciós tekercs és egy változtatható ellenállás is. A vezetőkor Ft és I\ pontjait, melyek csak az ívlámpát fogják közre, összekötjük az ívlámpával párhuzamos vezetékkel, melybe L önindukció és C kapacitás egymásután vannak iktatva. L önindukció (8. ábra) négy egymásA 3 L után kapcsolt, egyenlő önindukciójú dróttekercsből (1, 2, 3, 4) áll, amelyeket úgy méreteztem, hogy önindukciójuk egyenkint igen megközelítőun O’OOl henry. E dróttekercsek három utolsóját k1 kapcsoló segélyével, rövidrezárással, könnyen kikapcsolhatjuk a vezetékből. Ilyen módon 1 ezred- vagy 4 ezredhenrys önindukcióval kísérletezhetünk. Ft és F% pontokat összekötő mellékvezeték közé vannak iktatva Dt és Z)2 rézsinek is, melyek egymástól szigetelve, deszkára vannak szerelve. Az önindukciókat magába foglaló mellékvezeték tehát D1 és 7J2 rézsinek között meg van szakítva. Cz és C6 2 mikroforados, illetőleg 6 mikroforados kondenzátorok egyik-egyik fegyverzete 7),, illetőleg 772 rézsinnel van összekötve. C2 állandóan be van kapcsolva a vezetékbe, míg C6-ot F kettős kapcsolóval kényelmesen
