Országos Nőképző-egyesület Veres Pálné leányiskolája, Budapest, 1911

I. Leánytipusok az újabb francia irodalomban

6

adta a kilincset; színi előadásokat rendeztek, kézimunkával foglalkoztak, de a helyesírást és a számolást alig sajátították el. A kisebb leányok jutalma az volt, hogy a nagyokkal éjféli misére mehettek. Úgy büntették, hogy valamely jó cselekedettől eltiltották a vétkest. Az egyik növendék a zárda külső fogadószobájában egy szegény paralitikus asszonyt hetenkint egyszer fésülhetett, mosdathatott; ha a leány rosszul viselte magát, ezt nem engedték meg neki, amint Genlisné Emlékirataiban olvashatjuk.

A társaséletben való érvényesülés volt a nevelés célja. A gyermek lelkében felburján zott a hiúság, a tetszés- vágy és a gőg. A zárdaélet a szenvedélyeket féken tartotta, de annál hevesebben törtek elő, amikor a serdülő leány az életbe kilépett. Ennek a nevelésnek azonban üdvös hatása is volt: a külső szépet, az előkelőséget, a tetszetősei kereste mindenben és ettől átalakult a leány teste, lelke. «Már többé nem érzéki, nehézkes. A gondolat arcára varázsolja a köny- nyedség, az elevenség, a szellemesség kifejezését... Mélység, komolyság vagy mosoly ül tekintetében. A könnyed gúny fénysugárként szája szögletéről ajkára szökik és megszólaltatja. A lélek játéka tükröződik arcán: elhomályosul, majd ismét változatos kifejezést ölt magára.»1

Marivaux vígjátékaiban és regényeiben található a század leánytipusának legjellemzőbb megszemélyesítése. Lucile önmagát így jellemzi: «Szenvedélyünk két főforrása hiúságunk és tetszésvágyunk.» A ruháért bolondul és a cicomával törődik (Serments indiscrete). Angélique is a divat rabja; csak a nemes származású udvarlót becsüli, aki csipkével díszített pompás ruhában jelenik meg. Azért a polgári eredetű Dorante felesége lesz, de annak előbb a kis ördög gőgje miatt sokat kell szenvednie (Préjugé vaincu). Még az értelmes Marianne se ment a hiúságtól, de ennek nála más forrása van: ismeri saját értékét, jellemességét, derekassá- gát (Vie de Marianne).

Az előkelő külszín nemcsak az arisztokratikus Marivaux1 E. et J. Goncoukt, La femme au dixhuitiéme siede. Paris, 1907, 316. 1,