Országos Nőképző-egyesület Veres Pálné leányiskolája, Budapest, 1911

I. Leánytipusok az újabb francia irodalomban

9

des larmes Michelet szerint) egyik jellemző vonása. A kétségbeesés, a szánalom kisért úgy a természetben, mint az emberek között. Sóhajtoznak, ha bajuk van, sóhajtoznak akkor is, ha nincs, mert ez a divat. A kor hőseit, hősnőit emésztő szenvedélyek a leányalakokat mégsem fogják el, de a másokban lobogó tűz vakító férnie mellett elhomátyo- • sódnak. A leány sem a társadalomban, sem az irodalomban nem foglalta el az őt megillető helyet.

Chateaubriand szenvedélyektől zaklatott lelke, három világrészen keresztül hurcolt világfájdalma megteremtette Atala-í, a keresztény indiánus leányt, aki CnACTAs-val elhagyja a vadak táborát és az őserdőben hal meg. Az exotikus természet rajza, a befejezés Pál és Virginiára emlékeztet. Atala érzésvilága, beszédje azonban nem naiv; benne RENÉ-re ismerünk, akinek Chactas Atala életét elmondja. René maga Chateaubriand, aki regényében majd nő, majd férfi szerepében tűnik fel, önmagától nem tud szabadulni, saját lelkét önti minden alakjába.

Lamartine jellemében több női vonás, a gyengédség és a lágyság uralkodik, ezzel felruházza hőseit. Verseiben Gra- ziella, Lucy, Laurence néven szerepelnek leányok. Valamennyi a költői képzelet alkotása és Himfy szerelmére emlékeztetnek. Az idilli szerelem kifejezésére megteremti Lucy-t, a szenvedélyek festésére Graziella ad alkalmat. Oly kevés szál fűzi verseit a valósághoz, hogy a Graziellához írt költeményt később Elvira, egy fiatal asszony emlékének szenteli. A költő lázas képzelete tárgyat keres, úgy alkotja meg leány alakjait, hogy ő maga érvényesülhessen és követhesse lelke édes vagy bús szenvedélyét.

Victor Hugo, a gyermekek barátja, akit leánya tragikus halála tiz évre elnémította, bepillantott-e a serdülő leány leikébe? Egyetlen regényalakjára utalhatunk, a kis árva Cosette-re, akit kínzói kezéből a THÉNARDiER-k házából Jean Valjean kiszabadít és kolostorba ad. A regényíró képzelete elénk varázsolja Cosette-í gyermekkorában, amint játszik, cseveg, nevet és sír; az elbeszélést gyakran elmélkedések szakítják félbe. «A leány lelkében ne maradjon sötétség; később túlerős és fényes világosság hatolna be mint a sötét