Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1942

A tanév elején több napon át a kir. tanfelügyelőségnek megbízottja, dr. Imre József, tanügyi titkár vizsgálta és figyel­te az iskola munkáját. Május 19-én az egyházmegyei tanfelügyelő, Mohr Henrik alesperes végzett látogatást. Mind az egyház, mind az állam részéről kiküldött iskola- látogatók minden osztályban lelkiismeretes munkát és szeretet­teljes bánásmódot észleltek. Az eredményt az összes tantár­gyakban dicséretesnek és kiválónak találták. Ä tanulók és tanítói kar egészségi állapota. Tanulóink egész- .ségi állapota ebben a tanévben aránylag igen jó volt. Fertőző betegség csak elvétve fordult elő. így az iskolai mulasztások is erősen csökkentek a többi évekhez hasonlítva. A tanítótestület tagjai között hosszabb vagy súlyosabb ter­mészetű megbetegedés nem fordult elő. Eltekintve Itaffay Sán- dorné hat heti betegszabadságától csak egy-egy napon át tör­tént mulasztás, amikor helyettesítéssel biztosítottuk a tanítás folytonosságát. Jótékonyság és gyűjtések. Tanulóink ebben a tanévben külö­nösen nagy készséggel gyűjtöttek és gyakorolták az áldozat- készséget. Adakozások és gyűjtések történtek: a Magyar Vöröskereszt javára 1.92.69 P, az ifj. Vöröskereszt részére 220 szeretet cso­magot, a Levente ifjúság Honvédkarácsonyára 30.36 P, a Nyo­morék Gyermekek Otthona részére 998.33 P, karácsonyi sze- retetadományokra 198.08 P és a Gyámintézet javára 14.76 pengőt. Az országos gyermeknapon megjelentek az összes nö­vendékeink az urnánál és leadták filléreiket. Adakozások: Karácsonyi felruházásra a szülők elhasznált ruhát, a TŰBE négy gyermeknek ruhát és cipőt adományozott. A: Stühmer Frigyes r. t. cukorkagyár karácsonyi cukorkát adott a szegény gyermekek részére. A Pesti Hazai Takarék- pénztár Egyesület ez évben is juttatott 25.— P-őt a szegények felsegélyezésére. Dr. Sarudy Islrán és neje három szegény gyermekünket teljesen felruházták. Dr. Székein Zsigmond és neje 260 pengőt, adományoztak szintén három szegény gyermek felruházására. Dr. Uenk Ernő iskolafelügyelő 10 P-t, Lázár Gyuláné 20 P-t és Nagel Gyulámé 20 P-t adakozott a karácsonyi megaján­dékozásra. Takarékpersely. A Községi Takarékpénztár felhívására ez- idén is folytattuk a takarékpersely kiosztását. A perselytől nj- donosok 1394 pengőt gyűjtöttek.

Next

/
Thumbnails
Contents