Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1941

teremtenünk. Vésőnk munkája, szeretetünk sugara alatt kell nyílnia a forrásnak, mely kristálytükörben mutatja meg: mi az iskola.

Világégésben, ember-milliók szörnyű mérkőzésében fejezzük be ezt az iskolai évet. Hős honvédeink messze földön életüket áldozzák a magyar hazáért, a keresztyéni világért, a jobb és boldogabb Európáért. Küzdenek és véreznek azért a világért, amelyben nemcsak az egyes nemzetek kiválasztottjai dúslakodnak a földi javakban, hanem minden egyes ember megtalálja a maga munkájához mérten a megfelelő megélhetést.

A gyermek és az iskola minden nap gondol hős honvé- deinkre. Feléjük fordul imádságunk és munkánk. Kettőzött örömmel dolgozik, lemond és nélkülöz, hogy a győzedelmes békét előmozdítsa.

Ezekkel a gondolatokkal fejezzük be ezt a tanévet. Gyermek, szülő, iskola és haza: ezek a fogalmak élnek lelkűnkben, ő reájuk gondolunk, mikor munkában vagyunk és róluk emlékezünk, mikor két hónapra megválunk az iskolától és elmegyünk talán pihenni, erőt gyűjteni, hogy mikor ismét munkába — adná Isten, hogy a sokat hangoztatott boldogabb jövő munkájába — állunk, gyengéden és szeretettel simogathassuk meg Laci és Erzsi arcocskáját.

5