Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1940

évtizedes munkásságával sok elismerést és hálát szerzett. Az egyház, mint iskolafenntartó hatóság nemcsak elismeréssel volt működése iránt, hanem a jó tanítónak mintaképét tisztelte és becsülte benne.

A világháború sole tanítót a harcmezőre szólított. Dex Ferenc nem járta a csatatereket, nem szerzett bátorságával, vére hullatásával dicsőséget, de otthon megerőltetett munkával hűen szolgálta a hazát, Az összeomlás után, az igazságtalan trianoni béke Pozsonyt a cseheknek juttatta. A pozsonyi evangélikus elemi iskola és annak tanítótestülete igyekezett az idegen uralom alatt is a magyarságnak megtartani az ártatlan gyermeki lelkeket. A felnövekedő ifjúságban a hazaszeretetnek ébresztése és megtartása a tanító munkájától és egyéniségétől függött. Dex Ferenc lelke nem tántorodott meg, hű maradt meggyőződéséhez. Inkább választotta az üldöztetésnek és elnyomásnak nehéz kenyerét, de a magyar iskolának magyar tanítója maradt. Öt évig küzdött a magyar iskoláért és otthonért. A cseh megszálló hatóságok kellemetlen magyar tanítónak tekintették, nehezményezték, hogy gyermekeit — Ferencet és a Pozsonyban született Etelkát — Budapesten taníttatja. Hogy megszabaduljanak a magyarérzésű tanítótól, megtagadták tőle az állampolgárságot és nem folyósították a fizetését. Pozsonyban nem volt tovább maradása. Búcsút kellett mondania tanítványnak és otthonnak. Nagy megnyugtatására szolgált az a tény, hogy egyrészt a pécsi evangélikus gyülekezet szívesen felajánlotta állami tanítói hivatallal egybekötött kántori állását, másrészt pedig a budapesti Deák-, téri Testvéregyházak tüntették ki bizalmukkal.

A budapesti Deák-téri evang. elemi iskolában Dex Ferenc 1925. szeptember havában kezdte meg működését és tizenöt éven át itt is hűséges sáfárnak bizonyult. Egy életnek tapasztalatát és gazdag tudását osztotta szét itteni tanítványai között, így építve Isten országát és benne egyházunk boldogulását.

A budapesti átköltözés és elhelyezkedés, a szolgálati éveknek elismertetése és beszámíitatása sok gonddal és keserű csalódásokkal járt, A lelkes tanítónak azonban nem törte meg munkakedvét és lelkének derűjét. Továbbra is lankadatlanul égett szívében a gyermek iránti szeretet tüze. Folyton arra törekedett, hogy lépést, tartson a kor szavával, intelmével. Képezte magát hazai pedagógiai tanfolyamokon. Tanulmányozta a pedagógiai szaklapokat, tanulmányútra ment Bécsbe, hogy megismerkedjék a reformiskolának pedagógiai vívmányaival. Kapcsolatot keres a nevelés-tanítás legkiválóbb képviselőivel s mindazt, amit látott, hallott, átdolgozta helyi viszonyainkhoz és továbbadta a tantestületben és tanítógyűléseken.

5