Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1935

LUTTENBERGER ÁGOST EMLÉKEZETE.

Az 1936. március 28-án megtartott Simonyi-emlékünnepen előadta

Dex Ferenc.

Egy jó könyvben azt olvastam, hogy a legtisztább örömök egyike: a tiszteletadás. És osiakugyan a hódolat kifejezése nagyjaink iránt, hálát mutatni az elvett jótéteményekért, a valóban kultúrált ember számária lelkiszükséglet.

Mi is azért gyülekeztünk ma öslsze, hogy hálatelt szívvel gondoljunk azokra a nemes férfiakra, akik életükben' a Nagy Gazda sáfárjainak érezték magukat s kezük és agyuk munkájának gyümölcsét meleg szeretettel osztogatták szét: így építve Isten országát! s benne egyházunk jövendő boldogulását.

Engedjék meg mélyen tisztéit Hölgyeim és Uraim, hogy a mai alkalommal, az emlékezés fáklyáját egy olyan férfiú tiszteletére gyújtsam meg, aki anyagi javíakat nem ha,gyott ugyan maga után, de annál bőségesebben juttatott szelleme kincseiből s szíve terméséből a köré je gyülekezett kicsinyeknek. Szenteljünk néhány percet egy szerény, csendes embernek;, Luttenberger Ágostnak, elemi iskolánk egyik kiváló, volt tanítójának.

A Luttenberger-család régi tanítócsalád s így már a fejlődés törvénye szerint is érthető, hogy Ágolst jó tanító vol t. Hiszen a lelkierők generációkon keresztül ugyanegy irány felé való felhasználása szinte a tökéletességig fokozhatja az utódban a hivatás betöltéséhez szükséges rátermettséget. Különösen, mikor ez az utód az elődöktől reászálloitt szellemi örökséget lázas igyekezettel gyarapítja1 is.

Ágost atyja: Luttenberger János, korának legképzettebb tanítói közé tartozott. Előbb Meszlen-ben (Vas vm.), majd Pakson (Tolna vm.), később Acsádon (Vasi vm.) tanítóskodott.

Paksi működésének idejére esik a kis Ágost születése 1846. július 23-án.

A család életének tiszta atmoszférájában — az édeísanya a régi lutheránus Mesterházy-családból származott, — már a zsenge gyermek lelke átitatódott i s t e n fé le lem m el, minden szép és jó iránti fogékonysággal. A gondos a*yai szeretet