Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1932

lást iskolafenntartó hatóságunk meghívás útján Dex Ferenc pozsonyi tanítóval töltötte be, ki szakavatottságával és ügy- buzgóságával megnyerte úgy a tanulók és szülők szeretetét és ragaszkodását, mint feletteseinek elismerését. Alig vált teljessé a férfi testület, midőn a női oldalt fe­nyegette a régi, lelkes tanerőknek kiválása. Ugyanis Mokry Eszter tanítónő kartársunk 1925 november 1-én, egy évi sza­badságának letelte után, megrendült egészségi állapotára való tekintettel harmincegy évi működés után nyugalomba vonult. Mokry Eszter állandóan a IV. leány osztályt vezette s úgy tanítási módjának rendszerességével, mint egyéniségé­vel és jellemképzésével maradandó, mély hatást gyakorolt a reá bízott növendékek lelkületére. A keze alól kikerült, ki­tünően előkészített leánykákat mindenkor nagy örömmel fogadták bármely leány középiskolában. Helyette a IV. leány osztály vezetését Oravecz Ilona tanítónő vette át, ki iskolánknál 1915 óta részint mint szak­tanító, részint mint helyettes osztálytanító működött. Iskolánk kötelékéből 1925 júniusában kilépett, miután a székesfővá­rosnál nyert alkalmazást. A nyugalomba vonult tanítónő helyére az iskolai ható­ság Jákobéi Erzsébet rendes tanítónőt helyezte át, aki isko­lánknál 1905 óta működött, mint kézimunka tanítónő. 1929 szeptember 1-jével ugyancsak nyugalomba vonult Jákobéi Margit tanítónő 38 évi munkásság után. Egyénisége szinte kötelezte a legkisebb leánykák tanítására. Csak látni kellett őt, amint a szepegő, félénk kis leánykát magához ölelve, nyájas modorával, szelíd hangjával mint tudta azt megnyerni s lelkületébe bizalmat és bátorságot varázsolni, így tanítgatta az I. leány-osztályt legalább 30 évig, míg az utóbbi években felvezette őket a II. osztályig. Jelenlegi ta­nítványainak anyái és nagyanyái között bizonyára számosán vannak, akik hálával és szeretettel gondolnak vissza a ked­ves „Margit néni“-re. Kívánjuk, hogy a megérdemelt nyugalom csendes nap­jaiban mindkét kartársnőnknek lelkét aranyozza be az a megelégedés és boldogság, amit a jól végzett munka áldása nyújt. Jákobéi Margit utóda Lányi Mária tanítónő lett, aki 1919-től sokoldalú hasznos munkásságot fejtett ki iskolánk­nál, részint mint irodai kisegítő, részint mint helyettes osz­tálytanító s így ügybuzgósága és rátermettsége mindnyájunk előtt ismeretes volt. 1932. január 1-én Lahmann György igazgató megrendült egészségi állapota miatt egy évi szabadságot kért, majd an­nak leteltével nyugalomba vonult. Az iskola vezetését ekkor felettes hatóságunk Grosz Jánosra bízta, aki azt azóta nagy buzgalommal végzi.

Next

/
Thumbnails
Contents