Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1932

Adatok iskolánk 1932/33. évi történetéhez.

Ha az 1932/33. iskolai évre visszapillantunk, hálával emlékezünk meg az Egek Uráról, aki áldó kezével ez évben is megtartott, erőt, kitartást adott nehéz munkánkhoz.

Több, mint 100 éves múltra visszatekintő iskolánk nagy missziót teljesített és teljesít az egyház és haza szolgálatában. Nemcsak egyházunk nagyjai, hanem a főváros sok-sok kimagasló és vezető egyénisége nyerte benne a tudománynak és műveltségnek alapját. Iskolánk minden időben kultúr- feladatának magaslatán állott. Nélkülözhetetlen volt a fővárosnak akkor, amikor közoktatási intézményei még nagyon kezdetleges állapotban voltak, de az most is, amikor a főváros gyönyörű paloták, modern épületek, jól felszerelt tantermek és ingyenes iskoláztatással rendelkezik. A mai világnézlet a kollektivizmus, az uniformizálódás irányában folyik. Ádáz harc folyik a lélek ellen, minden magasabb lelkiség, a lelki önállóság, a szellemi szabadság, az egyéniség ellen. Nem ok nélkül kongatják a vészharangot a különböző felekezetek lelkészei. De célt a lélek, az egyéniség megmentésében csak akkor érnek el, ha a felekezeti iskolák, mint magvetők az ébredő lelket megragadják és hűséges sáfárokként plántálják a magot a fogékony talajba.

Egyház és iskola szoros és harmonikus együttműködésére nagyobb szükség nem volt, mint ma. A mai válságos gazdasági állapotok között bizony nagy áldozat az egyházi iskolák fenntartása. Az iskolafeladás gondolata, a tehertől való szabadulás szépen zengő szirénhangja nagyon tetszetős, de kérdem: arányban van-e azzal a veszteséggel, ami ezáltal felekezeti szempontból az egyházra, a társadalomra háramlik?!

,.Az evang. egyház mindenkor az iskolák egyháza volt. Minden erőnkből áldozni kell az egyház és iskola ikeroltárára“, jelentette ki D. Dr. Raffay Sándor püspök úr a bányakerületi közgyűlésen.

„Tartsd meg, amid van, hogy senki el ne vegye a te koronádat!“ És a mi egyházi életünk koronája: az iskolák. Ha ez vezérli egyházi elöljáróinkat, akkor nem féltem elemi