Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1911

14 Annál nagyobb zavart okozott a már említett s a téli hóna­pokban fellépett kanyarójárvány, mely különösen a fiúosztályokban dühöngött. Szerencsére a kór enyhe lefolyású lévén, áldozatot nem követelt. Egyházi és hazafias ünnepeinket a szokásos kegyelettel ültük meg; március 15-én ez évben is Votisky Zoltán tanár úr tartott lendületes beszédet. Az iskolánkban fennálló ág. hitv. ev. leányegyesület és ön­képzőkör is serény munkásságot fejtett ki. A leányegyesület Nt. Raffay Sándor lelkész úr vezetése alatt szokott működését folytatta. Az év folyamán egyesült a „Konfirmált ifjak egyesületével“ s így a két egyesület „Deáktéri evang. ifjúsági egylet“ címen folytatta együttes működését. A reformáció emlék­napját szépen sikerült ünnepéllyel tartotta meg, azonkívül március hóban egy hangversenyt rendezett, mely mind erkölcsi, mind anyagi sikerrel járt. A Leányegyesület szerdai varró-óráin elkészült 50 drb. különböző ruhanemű, amelyeket karácsonykor szegény iskolásgyermekeknek osztott ki. Az Önképzőkör szept. 23-tól jun. 4-ig hetenkint össze­jött. Tagjainak száma 45. Egy-egy gyűlést a vértanuk és Liszt Ferenc emlékének szentelt, egyet Lévay József írói jubileuma al­kalmából, tiszteletére rendezett. Nyilvános ünnepet tartott Erzsébet királyné emlékére; ez alkalommal R. Kovács Laura szavalóművésznő közreműködött. Egy ízben Votisky Zoltán tanár a vulkánokról és geizirekről tartott előadást vetitett képek kíséretében. Köpe Anna tanítónő bemutatta a cseppfolyós levegőt sok érdekes kísérlettel. Bexheft Ármin dr. a tuberkulózisról és az ősemberről tartott egy- egy előadást, mindkét ízben vetített képek kíséretében. Márc. 15-én hazafias, május 18-án pedig békeünnepet rendezett. Ez utóbbi alkalommal Zipernowsky Károlyné Öméltósága tartott igen érdekes előadást a világbéke-mozgalomról. Május 25-én Rosenberg Auguszta úrnő előadásának hatása alatt megalakult az „Ifjúsági békecsoport“, melyet bejelentett a Magyarországi Nőegyesületek Szövetségéinek. A történelmi munkára kitűzött pályadij nyertese Grosz Mici „Veress Pálné“ című dolgozata. A márciusi hazafias ünnep alkalmából hir­detett rajzpályázat nyertese Neményi Sári. Az Önképzőkör könyvtára ajándékozás útján 4 könyvvel gya­rapodott, saját pénztárából 14 kötetet vett és előfizetett az „Ifjú Évek“ cimü folyóiratra. Amint az időjárás megengedte, a lefolyt tanévben is vezettük növendékeinket a szabad természetbe; megemlékeztünk tavaszszal a „madarak- és fákról“; s február 24-ét az „alkohol káros hatásá-

Next

/
Thumbnails
Contents