Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1909
43 A polgári iskolában azonban a következő felemelt tandijak fizetendők: az ág. hitv. evang. növendékek fizetnek: évi 50 koronát; a református növendékek évi 60 koronát és a más vallásnak 140 koronát. 6. Pót-, felvételi- és magánvizsgák, előleges bejelentés után, szeptember első hetében tartatnak. Felvételi vizsgát azon tanulóktól is követelünk, akik a folyó tanévben netalán a rendes vizsga elölt bármily okból kimaradtak. 7. A rendes tanítás kezdetén minden beirott növendék okvetlenül tartozik osztályában megjelenni; aki szeptember 10-iég sem jelent meg, azt kilépettnek tekintjük és helyét más jelentkezővel töltjük be. 8. Miután az 1868. XXXVIII. t.-c. 7. §-a értelmében a szülői háznál tanult növendékek is kötelesek valamely nyilvános tanintézetnél évenkint vizsgát tenni, a nálunk magánvizsgára jelentkező tanulók csak azon esetben fognak valamely felsőbb osztály tantárgyaiból megvizsgáltatni, ha a megelőző osztályról hivatalos jellegű bizonyítványt femutatnak Az ily vizsgákért az elemi iskolában a gyülekezet pénztárába 12 kor. fizetendő; azonkívül elemi iskolai tanuló magánvizsgájának dija 20 kor. A polgári iskolában a magánvizsgának dija 50 kor., összevont vizsgálat után 80 kor., ezenkívül pedig az egyházi pénztárba — beiratás címén — fizetendő egyszerű vizsgálat után 20 kor., összevont vizsgálat után 40 kor. Az egyházi pénztárba fizetendő 20 koronát, illetőleg 40 koronát a testvéregyházak képviselőtestülete szegénysorsu ág. hitv. ev. vizsgázóknak részben vagy teljesen elengedi, ha azt folyamodványban a testvéregyházak képviselő- testületétől kérelmezik. 9. Minden növendék köteles a beiratás alkalmával az első félévi tandijat lefizetni. 10. A fizetésre egyáltalán képtelen evang. szülök a gyermekeik után járó tandíj lefizetése alól felmentethetnek, ha a szegénységi bizonyítványukat gyülekezetünk lelkészi hivatalánál láttamoztatják s az a népiskola igazgatója által a nt. iskolabizottság elé terjesztetik, ily folyamodványok minden évben újólag benyújtandók. Miután az ág. hitv. ev. főgimnázium I. osztályába való felvételnél a mi IV. elemi osztályunkat jó eredménnyel végzett fiuk elsőbbségben részesülnek, különösen figyelmeztetjük a tiszt, szülőket, ha fiaikat jövő évre a fasori gimnáziumunkba akarják járatni, hogy az illető fiukat még ezen