Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1907
6 ahol nem a kézzelfogható realizmus uralja feltétlenül a lelkeket. Ezek a felvilágosultságot egynek tekintik mindannak a konok lebecsülésével, amihez — mint az emberi lélek nemesebb, magasz- tosabb eszmeköréhez, az emberi szív édesen s megnyugtató virágához — az emberiség szelleme szinte egybeforrólag hozzánőtt. Viszonylagos nagy tudásuk mellett is megfeledkeznek egy dologról, a legfontosabbról: arról, hogy az emberi tudomány — minden rohamos, szédületes fejlettsége mellett is — a létező dolgoknak, a természet rejtelmeinek még mindig csak a külső jelenségeivel tud foglalkozni; a belső lényegnek az ismeretétől még ma is olyan távol áll az istenített emberi tudomány, mint évezredekkel ezelőtt. A rejtelmes bacillusvilágban épen úgy, mint az égitestek csodái között — a borostyánon és üvegen felszított erőben épen úgy, mint a Föld és más nagy anyagtömegek gravitációjában — a mennydörgős „istennyiládban épen úgy, mint a szolgálatunkba hajtott villamos erőben — csak a természet rejtelmeinek a külső nyilvánulásat érzékeljük, anélkül, hogy a valóságról, a lényegről csak valamit is tudnánk. Ember-, állat- és növényvilágban, elemekben terjengős, folyós és szilárd alakulatokká való képződésében mindenütt és mindenben csak a külső jelenségek észrevevésénél, megfigyelésénél, szabálynak, törvénynek elnevezett lefolyásuk feljegyezgetésénél tartunk, anélkül, hogy a belső valóról, a lényegről valami sejtelmünk is volna. Miben áll hát a fennhéjázó, a büszke, a minden fölött zsarnokilag uralkodó emberi „felvilágosultság“ ?! Egyet, de csak egyetlen egyet akceptálhatunk : Ha a természeti jelenségek ismertetésében mihozzánk képest még nagyon járatlan előző koroknak babonás nemzedékeihez, illetőleg még most is gyermekkorukat élő népek gyarló világnézetéhez mérjük a mai civilizált emberiség látó-világát: akkor megnyugodva gondolhatunk a mi korunk szellemének világosabb voltára. De a „felvilágosultság“ nevében nincs jogunk még lenézni, lebecsülni, megvetni, lerombolni állapotokat és alkotásokat, amelyek az emberek leikéhez — megnyugtatólag, kiengesztelőleg — hozzá vannak forrva, mikor senki sincs még afelől „felvilágosodva“, hogy ezeket lerombolván, tudunk-e helyébe az emberiség lelki világába csak hasonló értékű újat is plántálni. A „felvilágosultság“ egy-egy hajtásaképen jelentkező két dologra kell még rövidesen, csak úgy érintőleg rámutatni. Az u. n.
