Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1903
27 kct vagy betegségre gyanúsakat a tanító vagy tanár kozzáutasit, vagy akik mint betegek önként jelentkeznek nála. A gyógykezelés azonban ilyen esétekben sem az tsbolaorvos feladata. A vizsgálat czélja nemcsak az, hogy netán olyan betegséget állapítson meg az iskolaorvos, amely felmentést tesz szükségessé, vagy hogy a tanulónak itt szüleinek a gyógyíttatása vonatkozólag tanácsot adjon, de első sorban az, hogy megállapítsa: nincs e véletlenül olyan betegsége valamelyik tanulónak, amelyik a többinek egészségét is veszélyeztetné. Mihelyt valamelyik tanulónál ragadós vagy bárminemű más, undort gerjesztő betegséget állapított meg a vizsgálat, vagy akár csak gyanúja forog is fenn ragadós betegségnek, az iskola s a többi tanulók egészségének érdeke megkívánja, hogy az illető tanuló bajának meggyógyultáig kitiltassék az iskolából. Sőt ragadós betegekkel együtt lakó iskolásoknak sem szabad az iskolába jönuiök, mert a betegségek fertőző anyagát a fertőzött lakásból ezek is behurczolhatják. Ha pedig kimutatható, hogy az iskolába fertőző anyagot behurczoltak, esetleg a fertőzés magában az iskolában történt, amit rendesen ugyanazon osztályban egyidejűleg fellépett nagyobb számú betegeüési eset árúi el, az illető helyiség fertőtlenítése, s az osztály ideiglenes bezárása válik szükségessé. Mindezeket az intézkedéseket, melyek a még egészséges tanulók egészségét megőrizni hivatvák, az iskolaorvos vizsgálatai s javaslatai alapján s az ő ellenőrzésével hajtják végre. Hogy mégis minden évben előfordul a leggondosabb ellenőrzés daczára is eset arra, hogy az iskolában egyik tanuló fertőzi a másikat, annak két oka van. Első oka az, hogy sokszor egyáltalán nem, vagy csak elkésve jut az iskolának tudomására, hogy egyik vagy másik kimaradt tanuló ragadós betegség miatt mulasztja az iskolát, s igy nem tehet semmiféle védő intézkedést sem. A másik meg az, hogy akárhányszor a ragadós betegségből felgyógyult tanulót iskolába bocsátják, mielőtt ragályozóképességét elvesztette volna. A baj megszüntetésére ennek megfelelően 2 mód áll rendelkezésre. Először is kell, hogy a szülők minden mulasztás okát nyomban, tehát a kimaradás első napján jelentsék be az iskola igazgatóságánál, legczélszerübben levél útján. Ha nem az orvos jelezte a betegség természetet, illetve nem tudják a szülők betegség nevét közölni, akkor a betegség tüneteinek pontos leírása szükséges (pd. : köhögés, nátha, láz, torokfájás, bőrkiütés stb.) Tervbe vettük erre vonatkozó nyomtatott lapok használatát, melyek adandó alkalomkor a kezelő orvos vagy szülő kitölt, s az iskolának nyomban megküld. Másodszor szükséges az is, hogy minden, ragadós betegségből felgyógyult tanuló mielőtt újból iskolába jönne, az iskola-orvosnál jelenkezzék, hogy az a fertőző képesség megszűntét biztosan megállapíthassa. Az iskolaorvos feladatai közé tartozik végül az iskola s a tanulók egészségi állapotának ellenőrzésén kívül még az is, hogy