Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1901
22 a személyt, hanem a tanitói nehéz, de magasztos hivatást akarták kitüntetni. Működjünk továbbra is vállvetve, egymást támogatva, egymást szeretve és tisztelve, példás egyetértésben és lankadatlan buzgalommal iskolánk felvirágoztatásán. Hiszen a kölcsönös megbecsülés igazi záloga azon harmóniának, mely a sikeres munkához szükséges és a törekvéseinkhez kellő erőt aczélozza azon tudat, hogy munkánk a megérdemlett méltatásban részesülend. Köszönetét mondok volt növendékeimnek, kik az ünnepélyen való részvételök által fényes jelét adták a tanítvány őszinte ragaszkodásának és annak, mily szeretettel viseltetnek és vonzódnak iskolánk iránt. Köszönetét mondok végre szivem egész melegével a különféle egyesületeknek és testületeknek, barátoknak és tisztelőimnek egyenkint és egyetemlegesen, kik ez alkalommal is üdvözletükkel megtiszteltek s habár már érzem, hogy az aggkornak meg vannak sajátos fogyatkozásai, fogadom, hogy gyenge erőmből lehetőleg igyekezni fogok becses bizalmukat továbbra is kiérdemelni. Ezek után áttérve évi adataink rendes sorára, felemlítjük, hogy a tanév kezdetével az igazgató három évi működési ideje lejárván, a m gejtett igazgató választás alkalmával a következő 3 évi cyklusra az elemi és polgári iskolai igazgatóvá ismét alul- irott (mégpedig ezidőszerint már nyolczadszor) választatott meg. A nt. bresbyterium egyúttal indokoltnak látta, hogy az igazgató eddigi tanóráit heti 18 óráról 14 órára szállítsa le, még pedig oly módon, hogy az általa a polgári iskolában tartott négy vallásórának ellátásával tiszt. Koczián János hitoktató urat bizta meg. Megszüntetett továbbá az iskolai bizottság javaslata alapján a II. elemi fiúosztályban a tornaoktatás, mert a tapasztalat azt mutatta, hogy 7—8 éves fiúcskák fizikuma sokkal gyengébb, semhogy káros hatás nélkül elbírná a rendszeres tornázást. Bruckner Frigyes orgonista, ki az előző évben a fiúknál a tornát tanította, egyéb hivatásszerű elfoglaltsága miatt lemondván ez állásról, helyette Miklóssy János tornatanitó nyert ideiglenesen alkalmazást; a leányiskolához pedig felügyelőnői és egyúttal helyettesítő tanítónői állásra egy évi próbaidőre Fuchs Augusta Paula kisasszony választatott meg. Szakálos Erard Julia asszony, ki hosszú időn át a leányiskolában tanította a franczia nyelvet, mint nem kötelezett rendkívüli tantárgyat, szintén lemondván, helyére Richon Margit kisasszony alkalmaztatott. Ezen személyváltozásokon kiviil fel kell jegyeznünk továbbá a presbyterium azon határozatát, mely szerint a tanítótestület az igazgatón kivid a zsinati törvények értelmében még egy a testület által választandó és nem csak tanácskozási, de szavazati joggal is biró tag által képviseltessék az isk. bizottságban és a közös választmányban, minek folytán a testület, képviselőjéül ezen cyklusra Lux Ede kartársat küldötte ki. Iskolánk jótevőinek sorában első helyen kell említenünk bold. Várdombi Simonyi Ágost urat, ki végrendeletileg a hajó-utcza 10. számú 200,000 koronánál többet érő házát — az özvegyi haszon-