Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1897

Iß Az előirt szemvizsgálatok az elemi osztályokban nov. 27. és ápr. 23.; a polgári iskolában pedig nov. 22., 24. és 27. és máj. 14-én lettek megtartva. Ragályos szembetegségben egyetlen egy tanuló sem szen­vedett. A gyermekek szemeinek védése czéljából az ískolatermek gázlángjaira „Auerégők“ lettek beszerezve. 5. Iskolánk egyéb ügyeire vonatkozólag még arról kell említést tennünk, hogy az Egyházválasztmány erkölcsi köteles­ségének tartotta, a gymnasium bővítése czéljából ismét egy osztá­lyunkat — a II. el. Alosztályt — a gymnasiumból a régi épületbe áthelyezni; minek folytán az igazgató ezentúl nem lakhatván a házban, a tiszt, szülőket értesítjük, hogy iskolai hivatalos ügyben szíveskedjenek őt d. e. 10—11 óra közt az irodájában felkeresni. Végre figyelmeztetjük még a tiszt, szülőket, hogy a nt. Prestyterium megszüntetni akarván azon nehézségeket, melyeket a gymnasium első osztályába belépő tanulók beira­tás á n á 1 tapasztalt, elrendelte, hogy ezentúl a saját iskolánkból a gymnasiumba átlépő, valamint a fővárosi községi iskolákba járó evang. tanulók beiratása már az iskolai év végén, júniusban eszközlendő. A beiratás módozatait részletesen ismertetjük ezen értesítő végén. 6. Végül ide iktatjuk még rövid kimutatásban a tanít­ványaink létszámára vonatkozó érdekesebb statistikai ada­tokat. A folyó tanévben össsesen beirattatott: 751. Ezek közül kimaradt: 26, meghalt 2. Az összes beirottak közül 635-en voltak már a megelőző évben is mi tanítványaink, a többi 116 az idén először Íratott be nálunk, kik közül 21-nek kellett felvéti vizsgát tennie. A házi nevelésben résszesültek közül a mai napig 108-an jelentkeztek magánvizsgára, mely utóbbiakkal együtt tanítványaink összes létszáma 859-re rúg. A megvizsgált 723 rendes és 108 magántanuló vagyis 831 tanítvány közül volt 259 k'tünő (I. rendű) = 31.17 o/°, és csak 37-et, azaz csak 4.45 %-ot kellett, javító- vizsgálatra vagy osztály vizsgalatra utasítanunk. Tandíj fejében befolyt a lefolyt évben 21514 frt., kamat és egyébb jövedelem volt 5873.18 frt.; összes bevétel tehát: 27387.18 frt. Ennek ellenében tett az összes kiadás 33913.07 frt, úgy hogy az egyháznak 6525 frt. 89-krnyi pótlékkal kellett nép- és polg. iskolainak fentartásálioz hozzájárulnia, ha számításba veszi a tantermek 5720 frtnyi bérértéket. Az Ur, ki mindeddig segítséggel volt nekünk, ezentúl is legyen mivelün*. Az Ur áldása ezentúl is hulljon kezünk munkájára, hogy isko­láink mennél tovább annál inkább felvirágozva, szolgáljanak az Ő szent nevének dicsőségére! Falvai) Antal.

Next

/
Thumbnails
Contents